A felvidéki Somorján Thomas Bach, a NOB elnöke letette az új sportcsarnok alapkövét

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
• Somorja
2025.01.08. 16:36
Ünnepélyes körülmények között tették le az új sportcsarnok alapkövét
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke ünnepélyesen letette az új multifunkciós sportcsarnok alapkövét, amely a felvidéki Somorján, az X-bionic Sphere olimpiai edzőközpont területén épül fel. A csarnok része lesz annak a sportinfrastruktúra-fejlesztésnek is, amely a 2036–2040-es távlatban kiszolgálhatja a nyári olimpiai játékok megrendezésének igényeit, már ha Magyarország pályázna a játékok megrendezésére.

Az új csarnok legalább 5000 néző befogadására lesz alkalmas, és akár 15 olimpiai sportágat is kiszolgálhat majd. A tervek szerint két éven belül elkészül. „Ezt a projektet nem sok mással lehet összehasonlítani a világon, ha egyáltalán van ilyen. Nagyon lenyűgözött, amit itt láttam és hallottam az új multifunkcionális csarnokról. Ez egy példa Európa és a világ számára, hogy mit lehet elérni, ha egy nemzeti olimpiai bizottság, a politikai hatóságok és a magánszektor összefog. Ez egy olyan projekt, amely nemcsak a sportért, hanem a fiatalokért és a jövőért is szól” – mondta Thomas Bach, a NOB elnöke.

 

A csarnok a többcélú sport- és szabadidőkomplexum közelében épül, és várhatóan megfelel majd a FIBA (kosárlabda), a FIVB (röplabda), az IHF (kézilabda), az ITF (tenisz) és az IFF (floorball) sportszervezetek legmagasabb követelményeinek, ami lehetővé teszi nemzetközi sportesemények szervezését a szomszédos sport- és szabadidőkomplexummal szinergiában.

Az új olimpiai aréna várhatóan két éven belül épül fel. Az állam 20 millió eurót biztosít az építkezéshez, az építésre vonatkozó beruházási terv becsült értéke 31 millió euró.

Thomas Bach is beszédet mondott az ünnepélyes alapkőletételen 

A csarnok része lesz annak a sportinfrastruktúra-fejlesztésnek is, amely a 2036–2040-es távlatban kiszolgálhatja a nyári olimpiai játékok megrendezésének igényeit, amennyiben Magyarország pályázik a játékok megrendezésére. Az olimpiai aréna azonban fenntartható megoldásnak és megtérülő befektetésnek is tekinthető, függetlenül attól, hogy az olimpiai helyszínek része lesz-e vagy sem.

 

Legfrissebb hírek

Szívből jövő dollárok – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
9 órája

„Már az olimpiára kijutás is megérdemli az anyagi elismerést” – Fürjes Balázs az NS-nek

Egyéb egyéni
2026.06.25. 19:26

Jégkorong: Olimpiai Érdemrendet vehetett át az IIHF leköszönő elnöke

Jégkorong
2026.06.25. 17:18

Történelmi döntés a NOB-nál: minden olimpikon több mint 3 millió forintot kap az olimpiai részvételért

Egyéb egyéni
2026.06.24. 17:59

A NOB 2029-ben döntene a 2036-os játékok helyszínéről

Egyéb egyéni
2026.06.22. 18:03

Felkészülés: a Somorja nyerte a felvidéki rangadót

Minden más foci
2026.06.20. 18:04

Olimpia Napja: bajnokok társaságában elméleti és gyakorlati sportaktivitásokkal ünnepeltek a Városligetben

Egyéb egyéni
2026.06.20. 14:50

A NOB az üzbégek két évvel ezelőtti olimpiai debütálására emlékszik

Foci vb 2026
2026.06.17. 14:57
Ezek is érdekelhetik