„Folyamatosan gyűjtöm a tapasztalatokat” – Weöres Szabolcs a Vendée Globe előtt

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.10.01. 14:41
Weöres Szabolcs (Fotó: Földi Imre, archív)
„Folyamatosan gyűjtöm a tapasztalatokat” – mondta bő egy hónappal a Vendée Globe rajtja előtt Weöres Szabolcs, aki sikeresen teljesítette a földkörüli vitorlásverseny kvalifikációját.

„Minden mérföld egy új tapasztalás, sosem ugyanazok a szituációk” – nyilatkozott kedden az M1 aktuális csatornán Weöres Szabolcs a felkészülésről, jelezve, viszonylag újoncnak számít a szólóvitorlázásban, ezért fontos, hogy minél több órát töltsön a vízen. Kiemelte, a legutóbbi verseny, a 48 órás Défi Azimut inkább a New Europe nevű vitorlás teszteléséről szólt, hogy kellőképpen felkészítsék a rajtra.

„Ez egy 2007-es technika, ezt kellett a mostani technikával ötvözve versenyképessé tenni” – mondta a hajóról. Hozzátette, már a vetélytársak is kezdenek figyelni rájuk, pedig „mi a kis csapatok között is a legkisebbek vagyunk.”

Weöres Szabolcs közölte, mentálisan és fizikailag is edz a megmérettetésre, és igyekszik már elengedni a rengeteg adminisztratív és logisztikai feladatot. Hangsúlyozta, a 60 lábas hajók nagyon „fizikálisak”, és külön készülni kell arra, hogy három hónapot egyedül lesz a vitorláson.

Weöres Szabolcs az őt mentorként segítő Fa Nándor nyomdokaiba lépve második magyarként indulhat a vitorlázás Everestjének is nevezett Vendée Globe-on, a világ legnehezebbnek számító sportversenyén, amelyen a résztvevőknek egyedül, külső segítség és kikötés nélkül kell körbehajózniuk a bolygót.

A tizedik Vendée Globe november 10-én rajtol a franciaországi Les Sables d'Olonne-ból.

 

Legfrissebb hírek

Los Angeles 2028: Érdi Mária nem tartja kizártnak, hogy az olimpia után is folytatja

Egyéb egyéni
2026.01.19. 21:08

Vitorlázás: Vadnai Jonatán győzelemmel zárta az edzőtábort

Egyéb egyéni
2026.01.16. 12:05

Érdi Mária újra a régi, bronz- és ezüstéremmel kezdte az évet

Egyéb egyéni
2026.01.13. 12:46

A vitorlázó Érdi Mária ezüstéremmel kezdte az évet

Egyéb egyéni
2026.01.08. 12:13

Szabó Roni Oszkár és Pais-Hank Olivér 2032-ben már éremért akar küzdeni Brisbane-ben

Egyéb egyéni
2026.01.03. 17:57

Sydney-Hobart: óvás után először van női győztes összetettben

Egyéb egyéni
2025.12.31. 14:07

Sydney–Hobart: a Master Lock Comanche győzött

Egyéb egyéni
2025.12.28. 10:11

Sydney–Hobart: a Master Lock Comanche és a címvédő LawConnect harcol a győzelemért

Egyéb egyéni
2025.12.27. 08:52
Ezek is érdekelhetik