Vívó Eb: bravúros meneteléssel döntőbe jutott a férfi tőrcsapat!

Vágólapra másolva!
2024.06.21. 14:55
Az ezüstérmes férfi tőrcsapat (Fotó: Magyar Vívó-szövetség/Facebook)
A női párbajtőr után férfi tőrben is döntőbe jutott a magyar csapat pénteken a bázeli vívó Európa-bajnokságon.

A Dósa Dániel, Szemes Gergő, Mihályi Andor és Tóth Gergely alkotta együttes a nyolcaddöntőben fölényesen nyert a török csapat ellen, majd a negyeddöntőben is hasonló produkcióval rukkolt elő, csak éppen a lényegesen erősebb németekkel szemben.

A fináléért a címvédő olaszokkal kellett vívni, akiket az utóbbi években még megszorítani sem igazán sikerült. Az ellenfélnél ott volt a tavaly világbajnok, kedden Bázelben egyéniben győztes Tommaso Marini, valamint a másik döntős Alessio Foconi is.

A magyarok ezúttal parádésan vívtak, négy-öt tusnál többel nem engedték el ellenfelüket, és mindig sikerült visszakapaszkodniuk. A csapat legjobbja Szemes volt, aki mindhárom asszóját megnyerte és plusz nyolcas mutatóval zárt. A nyolcadik párban az olimpiai induló Dósa 30:35-ről egy tus hátrányt lefaragva 36:40-re jött fel, majd Szemes az utolsó asszóban 8:3-ra verte Marinit, akit 40:40-nél ért utol. Az olasz 44:42-nél már futott az eredmény után, de csak arra maradt ideje, hogy eggyel közelebb jöjjön.

A 19.45-kor kezdődő döntőben a mieink – akik már az eddigiekkel is hosszú évek legnagyobb szakági sikerét aratták – a franciákkal vívnak.


 

 

Legfrissebb hírek

Vívás: négy között a férfi tőrcsapat a vb-n!

Egyéb egyéni
2025.07.26. 12:28

Vívó-vb: könnyedén jutott nyolcaddöntőbe a magyar férfi tőrcsapat

Egyéb egyéni
2025.07.25. 12:39

Vívó-vb: bronzérmes tőr egyéniben Szemes Gergő

Egyéb egyéni
2025.07.23. 16:43

52 év után lesz újra magyar vb-érem férfi tőr egyéniben

Egyéb egyéni
2025.07.23. 14:50

Vívó Eb: az ötödik helyen végzett a magyar férfi tőrcsapat

Egyéb egyéni
2025.06.19. 18:09

Hatodik lett a női párbajtőrcsapatunk a vívó Eb-n

Egyéb egyéni
2025.06.19. 17:25

Vívó Eb: az 5–8. helyen végezhet a magyar férfi tőrcsapat

Egyéb egyéni
2025.06.19. 15:23

Videó: így szólt a Himnusz az Európa-bajnok kardcsapatnak

Egyéb egyéni
2025.06.17. 22:05
Ezek is érdekelhetik