Ezüstérmes lett a női párbajtőrcsapat a vívó Európa-bajnokságon

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
• Antony
2026.06.21. 20:46
null
Muhari Eszter (balra) bravúrosan vívott a döntőben (Fotó: Czinege Melinda)
A Borsody Emma, Büki Lili, Muhari Eszter, Nagy Blanka Virág alkotta női párbajtőrcsapat a döntőben a franciáktól szenvedett vereséget az Eb záró napján.

Ez így rendben van, volt. Mármint a Borsody Emma, Büki Lili, Muhari Eszter, Nagy Blanka Virág összetételű női párbajtőrcsapat Európa-bajnoki teljesítménye, amely végül egy ezüstöt hozott. Még ha búslakodnak is egy ideig a lányok (ez így is van rendjén), hamar fordul majd a kocka, s egyetértenek azzal, ez az ezüstérem csodaszép.

És valóban az!

Még akkor is, ha győzték már le a lányok a szezonban a franciákat, még akkor is, ha közel volt az arany…

Érezhető volt a feszültség a lelátón – éppen emiatt: ott voltak a lányok a döntőben, és olyan ellenfél kötött be velük szemben, akit már vertek 
meg.

A magyar küldöttség (edzők, gyúrók, szövetségi kapitány és egy olimpiai bajnok párbajtőrvívó, merthogy Szász Emese az Európa-bajnokság második felében a helyszínen szurkolt az utódoknak) is inkább bizakodó volt, no meg körültekintő is, hiszen nem a franciák „szokásos” helyét foglalta el: a hazaiak majd’ minden döntőben képviseltették magukat, szurkolóik pedig mindig ugyanonnan buzdították a versenyzőket (kis túlzással tényleg síppal, dobbal, nádi hegedűvel…). A magyarok átmentek a csarnok másik oldalára, de a záró napon másként gondolkoztak a hazaiak is, és mellettünk vertek tanyát. Ennek köszönhetően sokszor egymás szavát sem lehetett érteni, hogy a bekiabálásokból és tanácsokból mit értettek meg a mieink, csak megtippelni tudjuk.

Persze, jöttek észrevételek a boxból is, ahol Csobó Dominik vezetőedző és Muhari Eszter edzője, László István ült.

Meg jött a taps és a magyar üdvrivalgás is, különösen amikor Muhari 10:1-gyel küldte pihenni a franciák egyéni világbajnokát, Marie-Florence Candassamyt.

Ott felcsillant a remény, hiszen ezzel átvettük a vezetést – az előny sajnos hamar elolvadt…

A legvégén Muhari újból megpróbált csodát tenni, ám kétszer egymás után majdhogynem lehetetlen.

De hogy ebből a jövőben lesz, lehet (még) jobb, egyértelmű, hiszen szemmel is jól látható fejlődésen megy át a honi szakág, amelynek ez a franciaországi ezüst csak az egyik állomása.

S még ha egy darabig inkább a keserűség lesz az erősebb érzés a lányokban, idővel egyetértenek majd azzal a megállapítással, hogy ez a vasárnapi menetelésük nagyon is rendben volt.

VÍVÁS
EURÓPA-BAJNOKSÁG, ANTONY
Csapat. Párbajtőr. Nők. Nyolcaddöntő: Magyarország–Spanyolország 45:37 (Muhari +5, Borsody +3, Büki 0. Nagy B. 0). Negyeddöntő: Magyarország–Orosz csapat 39:33 (Muhari +10, Büki +1, Borsody –1, Nagy B. –4). Elődöntő: Magyarország–Olaszország 38:30 (Muhari +8, Büki +2, Borsody –2). Döntő: Franciaország–Magyarország 42:36 (Muhari +5, Borsody –4, Büki –7). Európa-bajnok: Franciaország (Marie-Florence Candassamy, Alexandra Louis Marie, Diane Von Kerssenbrock, Auriane Mallo-Breton), 2. Magyarország (Borsody Emma, Büki Lili, Muhari Eszter, Nagy Blanka Virág), 3. Ukrajna (Inna Brovko, Olena Hrivicka, Anna Makszimenko, Jana Semjakina)

 

Legfrissebb hírek

Vívás: kardban és tőrben jön korosztályos világkupa Budapesten

Utánpótlássport
47 perce

A tragikus sorsú „lustag” klasszis

Népsport
6 órája

Puskás Ferencék a 7:2-es sikerükkel megtörték a közöny jegét

Népsport
2026.10.31. 09:23

Vívás: egyedülálló sorozat Európában a Vasastól

Utánpótlássport
2026.10.29. 09:02

Népsport: a magyar kard ősbohém zsenije

Népsport
2026.10.27. 10:58

Vívás: meglepetésből nem volt hiány a junior párbajtőrözők válogatóján

Utánpótlássport
2026.10.26. 17:30

Vívás: ezüstérmes a junior női tőrcsapat Tunéziában

Utánpótlássport
2026.10.26. 10:30

Koch Máté: Gyilkos sportág a vívás, s benne a negyeddöntő még inkább

Egyéb egyéni
2026.10.22. 10:58