A nemzet aranyai és a Hetven év a Fradiért is jelölt az AIPS-nél

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2024.03.15. 13:41
null
Címkék
Az AIPS közzétette az idei Médiadíjának több kategóriájában is az első szűkítés után versenyben maradt alkotások listáját – írja közleményében a Magyar Sportújságírók Szövetsége.

 

A sportfilmek kategóriájában (video documentary) a 38 versenyben maradtban két magyar munka is szerepel: Bényei Márta: A nemzet aranya című filmje, valamint Kéri András Dániel A calcio titkai című filmje. A sportolói portré kategóriában Szabó Dávid Rákosi Gyuláról készített filmje, a Hetven év a Fradiért ugyancsak bekerült a kiválasztottak közé. 

A rádiósoknál még két további versenyben maradt anyagért szoríthatunk. Somogyi Zsófia Marozsán Fábián a szezon meglepetését jelentő sikeréről készített anyagáért, valamint Szép Zoltán a marosvásárhelyi Rádióban elhangzott Erdélyi ötkarikás történetek című hangzójáért. A zsűri munkájában ezúttal is részt vett dr. Csisztu Zsuzsa, az AIPS és a Magyar Sportújságírók Szövetsége alelnöke, a Nemzeti Sport munkatársa.  

Az összes jelölt listáját ide kattintva találja meg! 

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Immár hivatalos: Csisztu Zsuzsa az AIPS elnökjelöltjei között

Egyéb egyéni
2026.01.31. 23:11

Jól emlékszik a hat évvel ezelőtti budapesti BL-döntőre az azóta három Aranylabdát kapó Aitana Bonmatí

Minden más foci
2026.01.20. 11:13

Az MSÚSZ Csisztu Zsuzsát jelöli az AIPS elnöki posztjára

Egyéb egyéni
2026.01.19. 14:28

Armand Duplantis és Aitana Bonmatí lett az év legjobbja az AIPS szavazásán

Egyéb egyéni
2025.12.30. 13:14

Az AIPS is beszámolt az Aranycipő pénteki átadásáról

Spanyol labdarúgás
2025.11.01. 17:20

AIPS: a párizsi olimpia és a németországi labdarúgó Eb nyújtotta a legjobb médiakiszolgálást

Egyéb egyéni
2025.05.15. 22:40

Kollégánk, Csillag Péter is versenyben az AIPS-médiadíjért

Egyéb egyéni
2025.04.10. 22:13

Cipruson járt az AIPS küldöttsége

Egyéb egyéni
2025.01.21. 19:05
Ezek is érdekelhetik