A Magyar Parasport Napja lelki és szellemi akadálymentesítés is – Szabó László

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2024.02.15. 14:13
Hetedik alkalommal rendezik meg a Magyar Parasport Napját (Fotó: Török Attila)
Hetedik alkalommal rendezik meg február 22-én a Magyar Parasport Napját, melynek fő célja, hogy ismét felhívja a figyelmet a fogyatékossággal élő sportolókra. Újdonságként nemcsak különböző oktatási intézmények, önkormányzatok vonódnak be a programsorozatba, hanem sportegyesületek is – a Nemzeti Sport rendhagyó melléklettel jelentkezik az esemény napján.

Folyamatosan növekvő érdeklődést tapasztalnak a Magyar Parasport Napjának szervezői az idők során. A programsorozatot minden évben február 22-én rendezik meg, és 2018-ban hívták életre, vagyis immáron hetedik alkalommal kerül rá sor. Az esemény célja támogatást és összefogást biztosítani a fogyatékkal élőknek, valamint a szemléletformálás, miszerint ők is lehetnek példaképek.

A Magyar Parasport Napja közeledtével szervezett sajtótájékoztatót a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) a Budapesti Honvéd Sportegyesületben (BHSE). Első felszólalóként Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár köszönte meg, hogy a Honvéd – amely 2023-ban az ország legeredményesebb egyesülete volt – sokadik alkalommal házigazdája kiemelt sporteseménynek, azon belül annak megnyitásának, legutóbb például a tavaly szeptemberi Európai Sporthét esetében. Majd hozzátette, folyamatos a fejlesztés a Honvéd sporttelepén, melynek során külön figyelem hárul az akadálymentesítésre. „A sportállamtitkárság fontosnak tartja a parasportot. Idén először 20 millió forinttal támogattuk az eseményt, valamint 300 millió forintot biztosítottunk a Magyar Paralimpiai Bizottságnak 2023-ban. A 2024-es párizsi olimpiai érmeseinek nyújtott támogatás tíz százalékkal növekszik, természetesen ez a parasportolókra is vonatkozik. Valamint a Gerevich-ösztöndíj kereteiben 108 millióval emeltük a parasportolóknak és szakembereiknek szóló hozzájárulást, elismerve elképesztő munkájukat. Kívánom, hogy minél többen ismerjék fel ennek a jelentőségét és csatlakozzanak a kezdeményezéshez” – mondta.

Gergely István olimpiai bajnok vízilabdázó, a BHSE ügyvezető elnöke megköszönte a bizalmat, majd kiemelte, az egyesület nemcsak a pályán, hanem minden olyan kezdeményes terén is az élre akar állni, amely azonos annak víziójával. „Feladatunk, hogy minél több sportolni vágyónak megteremtsük a kedvező feltételeket. Kapuink nyitva állnak bárkinek, aki létesítményeinket használná. Mindamellett ezen a napon szeretnénk felhívni például utánpótlás sportolóink figyelmét, hogy a para szakágakban versenyzők milyen nehézségekkel néznek szembe a mindennapokban, és mekkora akaraterővel rendelkeznek” – fejtette ki.

„A magyar kormány a »semmit róluk nélkülük« elv szerint gondolkodik a parasportolókról, vagyis egyeztetünk velük az őket érintő kérdésekben, és lehetőség szerint be is építjük javaslataikat az egyes döntésekben” – ezt már Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos mondta, majd hozzátette, a miniszterelnöki kabinetiroda „Hajrá, magyarok” címmel kiadványt készített a Magyar Parasport Napjára, melyhez az MPB szolgáltatta a tartalmat. Célja, hogy minél szélesebb körben megismertesse az érdeklődőkkel a magyar parasport világát, benne a múltbéli sikerekkel és a jövőbeli célokkal. A kiadvány magyar és angol nyelven is elkészült, valamint a Nemzeti Sport mellékleteként is megjelenik február 22-én.

Deutsch Tamás, a Magyar Paralimpiai Bizottság alelnöke és a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) elnöke rámutatott, a dátum, melynek kijelöléséről az országgyűlés még 2017 végén döntött, azért is szimbolikus, mert 2018. február 22-én szerezte a rövidpályás gyorskorcsolya-váltó Magyarország első téli olimpiai aranyérmét férfi 5000 méteren. Majd elmondta, megtiszteltetés a SOSZ-nak, hogy 2024-től a Magyar Parasport Napjának szakmai partnere lehet az MPB-vel kötött megállapodás értelmében. „Jelenleg huszonöt vidéki és nyolc fővárosi egyesület tagja a kiemelt sporttámogatási programnak. Előbbinél tizenhét, utóbbinál öt, vagyis a magyar sport talán legmeghatározóbb harminchárom egyesületéből huszonhétben már otthonra leltek a parasportolók, és készülnek a megméretésekre. De csak akkor lehetünk elégedettek, ha ez mindre igaz lesz” – részletezte.

Végül Szabó László, az MPB és a FODISZ elnöke szólalt fel, mindenekelőtt ismertetve, azért esett február 22-re a választás az esemény megteremtésekor, mert 1970-ben ezen a napon alakították meg a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Clubját, az első, modern értelemben vett mozgáskorlátozottakat támogató egyesületet. „A Magyar Parasport Napja valójában a lelki és a szellemi akadálymentesítésről szól – emelte ki. – Ezen a napon segítünk »legombolni« azokat az esetleges akadályokat, amelyek az emberekben fellelhetők a fogyatékkal élőkkel kapcsolatban.”

Szabó hozzátette, az esemény egyik legfontosabb eleme a Lélekmozgató program, melyen belül különböző oktatási intézményekben, az óvodáktól az egyetemekig, határon innen és túl a fiatalok kipróbálhatják a parasportokat, többek között az ülő röplabdát, vagy a kerekesszékes asztaliteniszt. A programszervezőknek kialakított regisztrációs felület adatai szerint már 339 intézmény csatlakozott a kezdeményezéshez. Megemlítette még a célt, hogy a párizsi paralimpia legyen az eddigi legsikeresebb, melyre eddig 12 kvótát szereztünk, majd bemutatta a fontosabb budapesti programokat – benne az Olimpia Parkban rendezendő koszorúzó ünnepségről az elhunyt parasportolókra emlékezve, a BHSE-n és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartandó inklúzív sportnapra, valamint az „Együtt erősebben, mint valaha” elnevezésű nemzetközi konferenciára, melyen kiosztják az év legjobb parasportolókkal foglalkozó edzőjének járó díjat.

„Fogyatékosnak lenni nem azt jelenti, vesztesnek lenni” – hangsúlyozta ismét Szabó László.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik