Pigniczki Fanni az olimpiára koncentrál, de nagyon várja a hazai Eb-t is

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.01.31. 11:58
Pigniczki Fanni (Fotó: Anna Kull)
Az olimpiára helyezi a hangsúlyt, de nagyon várja a hazai rendezésű Európa-bajnokságot is Pigniczki Fanni világbajnoki bronzérmes, olimpiai kvótás ritmikus gimnasztikázó, akinek a felkészülése – elmondása szerint – a terveknek megfelelően halad.

„Az olimpiáig szeretnék még erősödni előadásban, kivitelben és néhány testtechnikai elemben, valamint a gyakorlatok stabilitásában, de nem vagyok elégedetlen a jelenlegi szintemmel. Egy sikeres edzőtáboron vagyunk túl, a nagyobb versenyekig pedig még van idő pontosítani és finomítani a gyakorlatokon” – mondta a hazai szövetség (MTSZ) sajtócsapatának Pigniczki Fanni, aki az olimpiáig több megmérettetésen is csiszolgathatja a felújított gyakorlatsorát. Az MTSZ szerdai tájékoztatása szerint a Marbella és a Thiais Grand Prix-n indul, ezt követően az athéni, a bakui és a taskenti világkupán is ott lesz, majd a budapesti Eb-n is bizonyíthat.

„Természetesen idén az olimpia számít csúcsversenynek, de nagyon várom az Európa-bajnokságot is. 2017-ben volt szerencsém a budapesti Eb-n versenyezni, ami óriási élmény volt, és szerintem az idei még azon is túl fog tenni, minden szempontból” – fogalmazott az MTK klasszisa.

 

Legfrissebb hírek

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
2026.08.14. 23:34

Angelina Melnyikova nyert egyéni összetettben a női torna Eb-n

Torna
2026.08.14. 10:50

Pigniczki Fanni a 36. helyen végzett egyéni összetettben az rg vb-n

Torna
2026.08.14. 09:23

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
2026.08.13. 23:49

Torna Eb: A korábbi sérülések dacára készen áll a csapat a rajtra

Torna
2026.08.13. 09:27

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
2026.08.12. 23:50

Pigniczki Fanni és a kéziszercsapat a frankfurti vb mezőnyében

Egyéb egyéni
2026.08.12. 12:13

Torna: a lányok versenyével indul a zágrábi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
2026.08.12. 10:19