Madaras Norbertet újabb négy évre a LEN elnökségi tagjának választották

V. J./MTIV. J./MTI
Vágólapra másolva!
2024.01.27. 15:52
Madaras Norbert (Fotó: waterpolo.hu)
Madaras Norbertet, a Magyar Vízilabda-szövetség (MVLSZ) elnökét újabb négy évre beválasztották a vizes sportokat tömörítő európai szervezet (LEN) elnökségébe.

Az Magyar Úszószövetség (MÚSZ) hírlevelének szombati tájékoztatása szerint az athéni kongresszus további magyar sportdiplomáciai sikert is hozott, ugyanis az újonnan kialakított háromfős felügyelő bizottságban tevékenykedik majd a MÚSZ nemzetközi igazgatója, Szántó Dávid.

Madaras Norbert, aki hazai megválasztását követően, az előző ciklus utolsó évében került be a LEN Bureau-ba, most már egy teljes ciklusra kapta meg a küldöttek bizalmát, azaz további négy éven át lesz az elnökség tagja.

„Megtiszteltetés és a magyar vizes sportok elismerése, hogy ismét a Bureau tagja lehetek – idézte őt a MÚSZ közleménye. – Számomra külön öröm, hogy immár öt vízilabdás kötődésű tagja van az elnökségnek – ami rekord –, akikkel sokat tehetünk a sportágért a következő években. Van mit, ez egyértelmű, informálisan már péntek este elkezdtük az egyeztetéseket arról, mit szeretnénk elérni a következő években” – fogalmazott a sportvezető.

A kétszeres olimpiai bajnok pólós hozzátette, meglátása szerint a sportág eladhatóságát, népszerűsítét, megfelelő promócióját nagy mértékben javítani kell, amihez elengedhetetlennek tartja a szövetségekkel és a vezető klubokkal való együttműködést.

„A legutóbbi Európa-bajnokságon is kiderült, komoly potenciál van a vízilabdában, csak ezt még jobban, még hatékonyabban, még tudatosabban kell kiaknázni” – jelentette ki az MVLSZ első embere, aki nemzetközi tisztségében nem kizárólag a vízilabdával fog foglalkozni, ugyanis választott tagként a többi magyar szakág képviseletében is lesz szerepe.

„Wladár Sándor elnök úrral vállvetve a továbbiakban is felelősséggel képviseljük a hazai érdekeket” – utalt az MÚSZ vezetőjére Madaras. Wladár a nemzetközi szövetség (World Aquatics) elnökségében betöltött tisztsége miatt automatikusan tagja a LEN Bureau-nak.

„Rendkívüli megtiszteltetés, hogy Magyarországé lett a három hely egyike az új felügyelő testületben – közölte a szavazás után Szántó Dávid. – Számomra is nagy elismerés és természetesen ugyanakkora felelősség is, hogy megválasztottak erre a tisztségre.”

A felügyelő bizottság az európai szövetség mellett, felett működő háromfős grémium, amely független testületként ellenőrzi a LEN működését, illetve végső döntésre jogosult fegyelmi és etikai ügyekben.

„Elértünk mindent, amit szerettünk volna: Madaras elnök úr négy évre kapott komoly mandátumot, ez, továbbá Dávid megválasztása nagyon hangsúlyos üzenet arról, milyen óriási súlyt képvisel a magyar úszó- és vízilabdasport Európában és a világon” – értékelte a kongresszust Wladár Sándor.
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik