Vívás: Kun és Muhari a vancouveri vk főtábláján

K. E.K. E.
2023.12.08. 06:32
null
Kun Anna főtáblás a vancouveri világkupaversenyen (Fotó: Dömötör Csaba)
Öt női párbajtőrözőnk nevezett a vancouveri világkupa-viadalra, a 64 között ketten léphetnek pástra.

Bár a hangsúly egyértelműen a csapatversenyen van Vancouverben, azért a világkupa-viadal egyéni küzdelmeire is figyeltünk – magyar idő szerint – csütörtök éjjel.

A versenyt a nők selejtezője indította, ahonnan igazoltan hiányzott Kun Anna: legjobbunk kiemeltként pihenhetett az első napon, esetében jó hír, hogy immár jobb kézzel vívhat Kanadában (mint ismert, szeptemberben a mátraházi edzőtáborban eltörte a kezét).

Társai viszonylag hamar lerendezték a napot, hiszen a csoportkör után rögtön feljutott a főtáblára Muhari Eszter – a verseny ezen szakaszában búcsúzott Borsody Emma. Ahhoz, hogy valaki pástra léphessen a legjobb 64 között, további két, sikerrel megvívott tizenötös asszó kellett: Dékány Kinga és Wimmer Dorina már az első kanyarban kikapott, így a főtáblán Kun Anna és Muhari Eszter köthet be szombaton.

VÍVÁS, VILÁGKUPAVERSENY, VANCOUVER
Női párbajtőr, egyéni
A csoportmérkőzéseken:
Kun Anna (kiemelt), Muhari Eszter 5/1, Wimmer Dorina 3/3, Dékány Kinga 3/3, Borsody Emma 2/4. A 96 közé jutásért: Bilousz-Gridzak (ukrán)–Dékány 15:11, Xiao (kanadai)–Wimmer 13:8

Legfrissebb hírek

Nagy Dávid: Hátradőlni nem szabad!

Egyéb egyéni
2026.04.22. 10:26

„Nem ezt vártam” – élesen kritizálta amerikai edzőjét Muhari Eszter

Egyéb egyéni
2026.04.19. 23:01

Vívás: Nagy Dávid arany-, Muhari Eszter ezüstérmes a párbajtőrözők budapesti GP-viadalán

Egyéb egyéni
2026.04.19. 21:06

Vívó vk: a tőröző Dósa Dániel 12. lett Kairóban

Egyéb egyéni
2026.04.18. 15:58

Vívás: hét női párbajtőrözőnk a 64 között a budapesti GP-viadalon

Egyéb egyéni
2026.04.17. 18:47

Kun Anna: Remélem, leszek olyan jó, mint voltam

Egyéb egyéni
2026.04.09. 12:55

Vívás: hatodik és tizedik hely a párbajtőrözőcsapatok asztanai vk-viadalán

Egyéb egyéni
2026.03.29. 14:07

Vívás: Nagy Dávid bronzérmes az asztanai világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2026.03.28. 16:13
Ezek is érdekelhetik