Sportrádió: Öttusában is nagyon sikeres lehettem volna – Bragmayer Zsanett

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.12.21. 16:01
null
Bragmayer Zsanett sokáig gondolkodott az öttusa és a triatlon között (Fotó: Dömötör Csaba)
A Sportrádió Hazafutás című műsorában Szabó Szilárd vendége volt az év triatlonosának megválasztott Bragmayer Zsanett és edzője, Kuttor Csaba. Az interjú során szó esett róla, miért nem az öttusa mellett tette le a voksát a világbajnoki ezüstérmes és arról is, hogy alakul majd a felkészülése a Párizsi olimpiára.

A beszélgetés elején Bragmayer Zsanett arról számolt be, hogy a korosztályos sikerei ellenére miért a triatlont választotta az öttusa helyett.

„Öttusában is nagyon sikeres lehettem volna, de mindig inkább az extrém dolgokra vágytam és ezt a triatlon tudta megadni. 2010-ben volt Magyarországon a junior világbajnokság, amin részt vehettem és annyira élveztem, hogy benne kellett maradjak. Abban a korban már nagyon komolyan kellett venni mindkettő sportágat, így tudtam, hogy döntenem kell, így a triatlonnál maradtam.”

A folytatásban a felek azt is érintették, hogy milyen nehézséget jelenthet a versenyzőknek, hogy koszos és higiéniátlan vizekben kell úszniuk, mint például Párizsban lesz a Szajna.

„Én Tokióban a tesztversenyen be is nyeltem egy vírust emiatt, majd élesben is az egyéni versenyem után napokig feküdtem az ágyban mielőtt jött volna a váltó. Most Párizsban viszont mégis bementem a pályára, hiszen meg kellett tapasztalnom, milyen is lesz sodrással úszni, mert hozzá vagyok szokva az állóvízhez. A játékok előtt azonban már biztos nem megyek be a vízbe egészen a verseny napjáig.”

Miután a párizsi olimpia jött szóba a triatlonos arról is beszámolt, hogyan tervezi a következő hét hónapos felkészülést.

„Február végén már Új-Zélandon fogok rajthoz állni a mix váltóba, pedig eredetileg márciusban terveztem elkezdeni az idényt. Idén májusig Metzben terveztem edzeni, de a magyar csapat miatt ez nem volt megvalósítható, így haza kellett tenni a székhelyünket” – árulta el Bragmayer Zsanett.

A TELJES BESZÉLGETÉS IDE KATTINTVA HALLGATHATÓ MEG!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik