Darts-vb: Fogalmam sincs, mi történt – Wright a kiesése után

Vágólapra másolva!
2023.12.21. 09:56
null
Nagyon nem ment a játék szerdán Peter Wrightnak, nem is hitt magában (Fotó: Getty Images)
A Londonban zajló darts-vb eddigi legnagyobb meglepetéseként Peter Wright szerda este 3:0-s vereséget szenvedett Jim Williamstől, és már a legjobb 32 közé sem tudott bejutni. Ezzel a kétszeres világbajnok skót jelentős mennyiségű ranglistapontot veszített, és a legjobb esetben is a 7. helyre csúszik vissza a világranglistán.

„Őszintén mondom, fogalmam sincs, mi történt – mondta Wright, aki a második játszmában több szettnyilat is elhibázott, a harmadikban pedig teljesen összeomlott. – Egyértelműen nem voltam elég jó ahhoz, hogy versenybe szálljak a fantasztikusan játszó Jim Williamsszel, aki nagyszerű játékos.”

A 2022-es világbajnok Wright 500 ezer pontot vesztett el a ranglistán, ebből csak 15 ezret szerzett vissza a 2. fordulós kiesésével. A skót őszi formája biztató volt a vb előtt, mert bár az igazi főpróbára, a Players Championship Finalsra nem kvalifikálta magát a sok kihagyott verseny miatt, az ősszel megnyerte az Európa-bajnokságot, ami önbizalmat adott neki.

„Az edzések jól mentek, nem tudom, mi történt fent a színpadon. Jim volt a jobb játékos, ez nem kérdés. Talán másképp alakult volna, ha a második szettet be tudom fejezni, de az igazat megvallva, nem hittem benne. Persze, reménykedtem, úgy voltam vele, hátha bemegy, nem pedig úgy, hogy biztosan bedobom” – mondta a meccs alatt két nyílkészletet cserélgető Wright, akinek ezek után a Premier League-szereplése is erősen kérdésessé vált.

Ha Rob Cross nyer egy meccset, ő biztosan megelőzi még Wrightot a világranglistán, és a skót a 8. helyről is hátrébb csúszhat, ha a Jonny Clayton, Dave Chisnall, Damon Heta, Dirk van Duijvenbode négyes valamelyik tagja az elődöntőig menetel.

A vb-n csütörtök délután zárul az első forduló két mérkőzésével, aztán szombat estig csak a második forduló mérkőzéseit játsszák, majd háromnapos szünet után, december 27-én kezdődik a harmadik kör a nyolcaddöntőbe jutásért.

DARTS
PDC-VILÁGBAJNOKSÁG, LONDON

SZERDAI EREDMÉNYEK
1. forduló
Radek Szaganski (lengyel, 82.4)–Marko Kantele (finn, 78.47) 3:2 (3–1, 2–3, 2–3, 3–1, 3–0)
Steve Lennon (ír, 88.75)–Owen Bates (angol, 86.51) 3:2 (1–3, 2–3, 3–1, 3–1, 3–1)
William O'Connor (ír, 98.74)–Bhav Patel (indiai, 82) 3:0 (3:0, 3:0, 3:0)
Ryan Joyce (angol, 100.32)–Alex Spellman (amerikai, 95.46) 3:1 (0–3, 3–2, 3–1, 3–0)
Richard Veenstra (holland, 85.29)–Ben Robb (új-zélandi, 89.51) 3:0 (3–2, 3–1, 3–2)
Christian Kist (holland, 90.55)–Luke Littler (angol, 106.12) 0:3 (0–3, 1–3, 1–3)
2. forduló
Ross Smith (angol, 16., 95.01)–Niels Zonneveld (holland, 90.75) 3:1 (3–0, 3–2, 2–3, 3–1)
Peter Wright (skót, 4., 83.87)–Jim Williams (walesi, 90.45) 0:3 (2:3, 2:3, 0:3)

A CSÜTÖRTÖKI PROGRAM
13.00: (Tv: Sport1)
1. forduló

Mickey Mansell (északír)–Hsziao Csen-cung (kínai)
Luke Woodhouse (angol)–Berry van Peer (holland)
2. forduló
Madars Razma (lett, 32.)–Mike De Decker (belga)
Rob Cross (angol, 8.)–Thibault Tricole (francia)
20.00: (Tv: Sport1)
2. forduló
Andrew Gilding (angol, 20.)–Luke Littler (angol)
Danny Noppert (holland, 7.)–Scott Williams (angol)
Gabriel Clemens (német, 22.)–Man Lok Leung (hongkongi)
Damon Heta (ausztrál, 10.)–Martin Lukeman (angol)

AZ 1. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
Kevin Doets (holland)
–Stowe Buntz (amerikai) 3:0
Mike De Decker (belga)–Dragutin Horvat (német) 3:0
Niels Zonneveld (holland)–Darren Webster (angol) 3:1
William O'Connor (ír)–Bhav Patel (indiai) 3:0

Mario Vandenbogaerde (belga)–Thibault Tricole (francia) 1:3
Ritchie Edhouse (angol)–Jeffrey de Graaf (svéd) 2:3
Steve Lennon (ír)–Owen Bates (angol) 3–2
Jamie Hughes (angol)–David Cameron (kanadai) 3:1

Jim Williams (walesi)–Norman Madhoo (guyanai) 3:0
Radek Szaganski (lengyel)–Marko Kantele (finn) 3:2
Matt Campbell (kanadai)–Lourence Ilagan (Fülöp-szigeteki) 3:2
Christian Kist (holland)–Luke Littler (angol) 0:3

Connor Scutt (angol)–Krzysztof Kciuk (lengyel) 3:0
Mickey Mansell (északír)–Hsziao Csen-cung (kínai)
Keegan Brown (angol)–Boris Krcmar (horvát) 1:3
Simon Whitlock (ausztrál)–Paolo Nebrida (Fülöp-szigeteki) 3:2

Keane Barry (ír)–Reynaldo Rivera (Fülöp-szigeteki) 3:1
Richard Veenstra (holland)–Ben Robb (új-zélandi) 3:0
Dylan Slevin (ír)–Florian Hempel (német) 1:3
Ryan Joyce (angol)–Alex Spellman (amerikai) 3:1

Scott Williams (angol)–Muramacu Haruki (japán) 3:1
Jermaine Wattimena (holland)–Fallon Sherrock (angol) 3:1
Martin Lukeman (angol)–Haupai Puha (új-zélandi) 3:1
Luke Woodhouse (angol)–Berry van Peer (holland)

Lee Evans (angol)–Sandro Eric Sosing (Fülöp-szigeteki) 3:0
Ricardo Pietreczko (német)–Szuzuki Mikuru (japán) 3:0
Jules van Dongen (amerikai)–Darren Penhall (ausztrál) 1:3
Ian White (angol)–Goto Tomoja (japán) 1:3

Ricky Evans (angol)–Simon Adams (dél-afrikai) 3:0
Steve Beaton (angol)–Wessel Nijman (holland) 3:1
Cameron Menzies (skót)–Rusty-Jake Rodriguez (osztrák) 3:0
Gian van Veen (holland)–Man Lok Leung (hongkongi) 2:3

A 2. FORDULÓ ÁGRAJZ SZERINT
Michael Smith (angol, 1.)
–Kevin Doets (holland) 3:2
Madars Razma (lett, 32.)–Mike De Decker (belga)
Ross Smith (angol, 16.)–Niels Zonneveld (holland) 3:1
Chris Dobey (angol, 17.)–William O'Connor (ír)

Rob Cross (angol, 8.)–Thibault Tricole (francia)
José de Sousa (portugál, 25.)–Jeffrey de Graaf (svéd)
Jonny Clayton (walesi, 9.)–Steve Lennon (ír)
Krzyszfof Ratajski (lengyel, 24.)–Jamie Hughes (angol)

Peter Wright (skót, 4.)–Jim Williams (walesi) 0:3
Raymond van Barneveld (holland, 29.)–Radek Szaganski (lengyel)
James Wade (angol, 13.)–Matt Campbell (kanadai) 2:3
Andrew Gilding (angol, 20.)–Luke Littler (angol)

Gerwyn Price (walesi, 5.)–Connor Scutt (angol) 3:0
Brendan Dolan (északír, 28.)–Mickey Mansell (északír)/Hsziao Csen-cung (kínai)
Dirk van Duijvenbode (holland, 12.)–Boris Krcmar (horvát)
Gary Anderson (skót, 21.)–Simon Whitlock (ausztrál) 3:0

Michael van Gerwen (holland, 2.)–Keane Barry (ír) 3:0
Kim Huybrechts (belga, 31.)–Richard Veenstra (holland)
Dimitri Van den Bergh (belga, 15.)–Florian Hempel (német)
Stephen Bunting (angol, 18.)–Ryan Joyce (angol)

Danny Noppert (holland, 7.)–Scott Williams (angol)
Martin Schindler (német, 26.)–Jermaine Wattimena (holland)
Damon Heta (ausztrál, 10.)–Martin Lukeman (angol)
Josh Rock (északír, 23.)–Luke Woodhouse (angol)/Berry van Peer (holland)

Luke Humphries (angol, 3.)–Lee Evans (angol) 3:0
Callan Rydz (angol, 30.)–Ricardo Pietreczko (német)
Joe Cullen (angol, 14.)–Darren Penhall (ausztrál) 3:0
Ryan Searle (angol, 19.)–Goto Tomoja (japán)

Nathan Aspinall (angol, 6.)–Ricky Evans (angol)
Daryl Gurney (északír, 27.)–Steve Beaton (angol)
Dave Chisnall (angol, 11.)–Cameron Menzies (skót) 3:1
Gabriel Clemens (német, 22.)–Man Lok Leung (hongkongi)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik