Birkózás: Muszukajev Iszmailt is jelölték az év szabadfogású birkózója címre

V. J./MTIV. J./MTI
Vágólapra másolva!
2023.12.12. 20:52
null
Muszukajev Iszmail (Fotó: AFP)
A magyar színekben versenyző Muszukajev Iszmailt is jelölte a Nemzetközi Birkózó-szövetség (UWW) az év szabadfogású versenyzője címre.


A nemzetközi szervezet kedden véglegesítette a jelöltek listáját, melyen minden szakágból öt versenyző pályázik az év legjobbja címre, köztük a 65 kilósok világbajnoka, Muszukajev Iszmail is.

Az FTC sportolója a lehető legnehezebb ágon, szenzációs meneteléssel lett aranyérmes szeptemberben a belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, amelyen négy mérkőzést nyert a döntőig vezető úton. Többek között legyőzte az olimpiai címvédő japán Otoguro Takutót és az irániak címvédőjét, Rahman Musza Amuzadhalilit is. A fináléba kerüléssel olimpiai kvótát szerzett, majd a döntőben Puerto Ricó-i ellenfelét felülmúlva, pályafutása során először állhatott fel a vb-dobogó legfelső fokára, ezzel megszerezte a magyar szabadfogás második vb-címét.

Az UWW szabadfogású jelöltjei között helyet kapott a vb egyik legnagyobb felfedezettje, Ahmed Tazudinov bahreini birkózó, aki megverte a 97 kilós súlycsoport legutóbbi két olimpiai bajnok klasszisát, az amerikai Kyle Snydert és az orosz Abdulrasid Szadulajevet. Rajtuk kívül az olimpiai, háromszoros világbajnok és Európa Játékok-győztes orosz Zaurbek Szidakov, a 125 kilogrammban olimpiai bronzérmes és kétszeres világbajnok iráni Amir Hoszein Zare és a 86 kilogramm olimpiai bajnok és háromszoros vb-győztes amerikai birkózója, David Taylor szerepel az idei év legjobbjai között.

Legfrissebb hírek

Birkózás: 27 magyar lép szőnyegre a zágrábi rangsorolóversenyen

Birkózás
15 órája

Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

Birkózás
2026.01.22. 14:12

Jótékonysági akció a sóvidéki birkózókért a Nemzeti Sport Gálán

Birkózás
2026.01.12. 08:58

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
2025.12.24. 14:28

Bacsa Péter: Jól indítottuk az olimpiai ciklust

Birkózás
2025.12.24. 06:45

Vitek Dárius jövőre is szeretné „kibirkózni” magából a maximumot

Birkózás
2025.12.23. 13:59

Fennakadt a doppingteszten az irániak U23-as világbajnok birkózója

Birkózás
2025.12.22. 16:02

„A győzelmet nem lehet megunni, igazi mámor” – interjú Losonczi Dáviddal

Képes Sport
2025.12.21. 11:58
Ezek is érdekelhetik