Tollaslabda: négy hazai egység maradt versenyben a magyar nemzetközi bajnokságon

Vágólapra másolva!
2023.11.02. 22:43
Négy hazai egység jutott tovább a Vasas sportcsarnokában zajló 48. Victor FZ/Forza magyar nemzetközi tollaslabda-bajnokság csütörtöki versenynapján.

A viadal eredményközlője szerint férfi egyesben Szerecz Márton reggel dán ellenfelet legyőzve főtáblára jutott, Könczöl Ádám azonban kikapott francia riválisától, így neki ez nem sikerült.

A főtábla első körében a harmadik helyen kiemelt Pytel Gergő is francia tollaslabdázóval találkozott, s két, viszonylag sima szettben alulmaradt, így búcsúzott, akárcsak Szerecz, aki nem bírt a negyedikként rangsorolt angol Harry Huanggal.

A férfi párosoknál Szerecz Kereszti Zoltán partnereként három játszmában kerekedett lengyel ellenfele fölé, Kis-Kasza Miklós és Ágai Zsombor ugyanakkor – szintén lengyelekkel szemben – alulmaradt és kiesett, akárcsak az egyaránt dán kettőstől kikapó Dulcz Zsombor és Kiss Bene Benjamin, valamint Csobod Marcell és Szele Zoltán.

Női egyesben a másodikként kiemelt Kőrösi Ágnes két szoros játszmában legyőzte cseh riválisát, a negyedikként rangsorolt Gonda Daniellát ugyanakkor kiejtette kanadai ellenfele, s Szőke Mónika sem jutott tovább.

A párosoknál a Gonda Daniella, Kőrösi Ágnes kettős tajvani rivális legyőzésével továbbjutott, Hart Petra és Szabó Zsófi párosa szlovén duót múlt felül, Kustán Kata és Kustán Noémi azonban egy olasz, svéd párossal szemben alulmaradt.

Vegyes párosban a Kis-Kasza, Gonda kettős olasz, svéd duótól kapott ki.

A főtáblás mérkőzések pénteken folytatódnak, az elődöntőket és a döntőket pedig szombaton rendezik a Fáy utcai Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnokban. A belépés minden napra díjmentes.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Tollaslabda: vb-n és Eb-n is bizonyíthatott idén az utánpótlás

Utánpótlássport
2025.12.19. 09:06

Tollaslabdacsapat Eb: a magyar női válogatott sem jutott tovább a selejtezőből

Egyéb egyéni
2025.12.07. 16:02

A magyar férfi válogatott nem jutott ki a tollaslabda csapat Eb-re

Egyéb egyéni
2025.12.06. 17:58

Tollaslabda csapat Eb: Portugáliában szerepel a selejtezőben a női válogatott

Egyéb egyéni
2025.12.04. 10:59

Tollaslabda csapat Eb: a magyar férfiválogatott Prágában szerepel a selejtezőben

Egyéb egyéni
2025.12.03. 15:47

A tollaslabdázó Kőrösi Ágnes az első körben búcsúzott Indiában

Egyéb egyéni
2025.11.26. 14:09

Kőrösi Ágnes ezüstérmes a magyar nyílt tollaslabda-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.11.01. 19:22

Tollaslabda: vb és Eb vár az utánpótlásra

Utánpótlássport
2025.08.30. 09:06
Ezek is érdekelhetik