Evezős Eb: egyeztetett Szegeden a magyar és a nemzetközi szövetség

2023.11.28. 15:35
null
Már gőzerővel zajlanak az előkészületek (Fotó: <strong><a href="https://hunrowing.hu/150-nap-mulva-europa-bajnoksag-es-kontinentalis-olimpiai-kvalifikacios-regattat-szegeden/" target="_blank">hunrowing.hu</a></strong>)
Lezajlott az első helyszíni egyeztetés a Nemzetközi (World Rowing) és a Magyar Evezős Szövetség (MESZ) között a 150 nap múlva kezdődő szegedi Európa-bajnokság és kontinentális olimpiai kvalifikációs regatta kapcsán.

 

A MESZ honlapjának beszámolója szerint az előkészületek jegyében a Nemzeti Kajak-Kenu és Evezős Olimpiai Központba látogatott Matt Evans esemény menedzser, John Hedger technikai delegátus és Steffen Rapp, a WR Productions képviselője, egyben televíziós közvetítésért felelős munkatársa.

Az esemény keretén belül Cseh Ottó, a MESZ elnöke aláírta a verseny szervezésére vonatkozó megállapodást. A jövő évi párizsi olimpiát megelőző egyik legnagyobb téttel bíró nemzetközi evezős versenyre várhatóan 38-40 országból mintegy 1200 résztvevő (sportoló, szakvezető, kísérő) érkezik a Maty-érre.

Az olaszországi Sabaudia visszalépése után az európai szövetség új pályázatot írt ki a kontinensviadal megrendezésére, ezt a MESZ februárban nyerte el. Magyarország legutóbb 53 évvel ezelőtt rendezett felnőtt evezős Eb-t, akkor a tatai Öreg-tó adott otthont a nők küzdelmének.

A 2024-es Eb-t április 25–28-án rendezik Szegeden.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Hét olimpián induló, kétszeres aranyérmes evezősüket gyászolják a norvégok

Egyéb egyéni
2026.07.22. 16:05

Evezés: három magyar egység indul az U23-as vb-n

Utánpótlássport
2026.07.22. 14:44

Az evezősöknél maradnak az oroszokra vonatkozó korlátozások

Egyéb egyéni
2026.07.14. 17:07

Több mint 90 ezren ünnepelték a történelmi vb-szereplés után hazatérő norvég válogatottat – videók

Foci vb 2026
2026.07.14. 09:40

Evezős ob: a kapitány abban bízik, hogy az Eb-re készülő válogatottjai jól kifáradtak

Egyéb egyéni
2026.07.13. 14:07

Kapitányból versenyző, versenyzőből kormányos lett az evezős ob záró napján

Egyéb egyéni
2026.07.12. 18:25

Magabiztosan nyertek az Eb-indulók az evezős ob harmadik napján

Egyéb egyéni
2026.07.11. 19:51

Gadányi Zoltána és Szente Dóra duplázott az evezős ob pénteki napján

Egyéb egyéni
2026.07.10. 18:56