Torna: Kovács Zsófia sérülése után indul az országos bajnokságon

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2023.09.15. 11:53
null
Kovács Zsófia gerendán már majdnem mindenre képes a sérülése után (Fotó: AFP)
Egy újabb sérülés újra pihenőre kényszerítette Kovács Zsófiát, ám a dunaújvárosiak olimpikon tornásza a hétvégén pódiumra lép az országos bajnokságon a budapesti Tornacsarnokban.

Ahogy ígérte, a hétvégi magyar bajnokságon elindul Kovács Zsófia – mint ismert, Európa-bajnok tornásznőnk ismét pihenőre kényszerült, mivel megint hasfalhúzódással küzdött. Ez a sérülés már nem először hátráltatja Trenka János tanítványát, sajnos egyelőre semmiféle megelőzési praktikát, jó tanácsot nem kapott edző és sportoló, de mert ezúttal idejében észlelték a bajt, vélhetően megelőzték a még nagyobbat…

„Szerencsére idejében észleltük a sérülést, így hál’ istennek csak két hetet kellett kihagynom  – mondta Kovács Zsófia. – Egy sérülés sohasem jön jókor, de ezúttal kimondottan rosszkor jött, hiszen mindjárt kezdődik a kvalifikációs világbajnokság.”

Kovács Zsófia meggyógyult, ám az elmúlt hétvégén kihagyta a szombathelyi challenge-világkupa-viadalt.

„Nem olyan régen kezdtem el ismét edzeni, így esélyem sem volt arra, hogy a szombathelyi versenyre összerakjak egy gyakorlatot. Nagyon sajnálom, mert tavaly is hasonló okból kellett kihagynom a szombathelyi vk-viadalt, és így elég rég tornáztam hazai közönség előtt nagy versenyen. Az országos bajnokságon viszont már elindulok, de sajnos azt már most ki kell jelentenem, hogy nem lesz teljes értékű a felkészülésem a világbajnokságra, legalábbis semmiképpen sem lesz olyan, mint amilyet szerettem volna”  – folytatta Kovács Zsófia, aki mind a négy szeren ott lesz a budapesti Tornacsarnokban az ob-n, ám a versenyen leépített gyakorlatokkal indul.

Ez azt jelenti, hogy például talajon csak három sort mutat be, a negyedik helyett csak egy szuplés sort láthat a közönség, de ugrásban sem lesz dupla, csak egész csavar a Jurcsenkóból. Hogy felemás korláton mi lesz, abban a legbizonytalanabb Kovács Zsófia.

„Felemás korláton kezdtem el legkésőbb dolgozni, így azon csak egy régi, ötpontos gyakorlatot mutatok be a bajnokságon, s nem a korábban megtanult, hat pont fölöttit – árulta el, de szerencsére van oka némi örömre is: – A gerenda az a szer, amelyen teljesen »vissza tudtam hozni« a gyakorlatomat, bár az ob-n vélhetően még nem dupla szaltóval ugrom le a végén, csak egy sima szupléval.”

Eb-győztesünk igyekszik erős maradni, és már elfogadta, hogy ebből a helyzetből kell kihoznia a legtöbbet. Ugyanígy érez Trenka János is, ám azért az edzőben vannak kérdőjelek.

„Nehezem kezelem én is ezt a helyzetet, ez megint egy olyan lehetetlen történet, amelyre nincs ráhatásom  – vallotta be a tréner. – Tulajdonképpen nem lepett meg a sérülés, hiszen már sokadjára fordul elő velünk, de őszintén szólva zavar. Az esélytelen, hogy Zsófi azt a formát hozza a világbajnokságon, amelyre egyébként képes, ám abban bízom, hogy mivel mindenki a csapatkvótáért hajt, segít lelkileg is. Nincs más választásunk, menni kell előre, de azt nem tudom, Zsófi hogyan kezeli majd ezt a helyzetet: nem könnyű ám olyankor is határozottnak lenni, amikor tudod, hogy nem vagy olyan jó, mint máskor szoktál… Az országos bajnokságon muszáj elindulnia, hiszen látnunk kell, mit tud versenyhelyzetben. Persze én látom az edzéseken, hol tart most, és elárulom, látok szép dolgokat is tőle, de azt nem tudjuk, téthelyzetben mire képes. A leállás miatt nincs könnyű dolga, hiszen fáradt, izomlázzal küzd, ám talán így is képes jól teljesíteni a hétvégén.”

Az országos bajnokságot követően pedig már csak néhány nap marad az itthoni felkészülésre, hiszen szeptember 25-én a magyar válogatott útra kel az antwerpeni világbajnokságra – ott mindkét csapatunk célja a kvótaszerzés.

„Amikor kiderült a sérülésem, láttam a lányokon, hogy mindannyian megzuhantak kicsit. Húzóember vagyok, mindenkinek fontos, hogy ott legyek a világbajnoki csapatban, és jól szerepeljek. Aztán a lányokkal és az edzőkkel is megbeszéltük a helyzetet, és leszögeztük, nem szabad feladnunk, hiszen még így is elérhetjük a célunkat. Lehet, hogy nem leszek csúcsformában Antwerpenben, de megteszünk mindent az olimpiai álomért” – mondta Kovács Zsófia.

A TORNA OB PROGRAMJA
Szombat
10.30:
egyéni összetett, férfiak
14.00: egyéni összetett, nők
Vasárnap
10.30 :
szerenkénti döntők

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik