Szumó: hét aranyérmet szereztek az Eb-n a magyarok

Vágólapra másolva!
2023.09.17. 19:27
Címkék
Hét bronzérmet nyert a magyar válogatott a lengyelországi Krotoszynban rendezett szumó Európa-bajnokságon.
A magyar szövetség tájékoztatása szerint a nőknél Márai Csenge az 55 kilós, Baljer Kitti a 60 kilós súlycsoportban állhatott fel a dobogó legalsó fokára, míg a férfiaknál Berta Mike (70 kg), Molnár Tamás (115 kg), Végh Richárd (100 kg) és Végh Artúr (+115 kg) nyert bronzérmet.Az Eb záró napján a Végh Artúr, Molnár Tamás, Végh Richárd, Pap Arnold összeállítású férfi csapat is dobogóra állt, miután a bronzmeccsen 2:1-re verte a norvégokat, így harmadikként zárt.A Küzdősportok Világjátékára készülő Buzás Patrik (85 kg) és Pap Arnold (+115 kg) egyaránt az ötödik helyen végzett, utóbbi az open kategóriában is ötödik lett, csakúgy mint Szilágyi Erik.„Bízom benne, hogy az idény folytatásában is ígéretes magyar érdekeltségű küzdelmeket láthatunk, és több versenyzőnek az Eb remek felkészülés volt a Japánban sorra kerülő világbajnokságra, hogy aztán Pap és Buzás esetében a Küzdősportok Világjátékával záruljon a nagy világversenyek sora” – mondta Ancsin László, a hazai szövetség elnöke, majd kiemelte: sok mindent elárul a magyarok versenyzéséről, hogy Molnár Tamás révén idén is magyar szumós kapta a Fair Play-díjat. Ezt korábban Pap Arnold és Szilágyi Erik is kiérdemelte.

A világbajnokságnak október 7-8-án Tokió, míg a Küzdősportok Világjátékának október 20. és 30. között Szaúd-Arábia fővárosa, Rijád ad otthont.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik