Egyetemi evezős Eb: hét éremmel zárt a magyar küldöttség

2023.09.11. 16:27
null
Zsiros Janka Európa-bajnok lett (Fotó: Magyar Evezős Szövetség/Facebook)
Címkék
Egy arany-, egy ezüst- és öt bronzérmet nyertek a magyar evezősök a Bydgoszczban rendezett egyetemi Európa-bajnokságon.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) színeiben versenyző Zsiros Janka Európa-bajnoki címet ünnepelhetett női normálsúlyú egypárban. Fehérvári Eszter a Széchenyi István Egyetem (SZE) hallgatójaként könnyűsúlyú egypárban második, normálsúlyú kétpárban pedig Fazekas Fannival harmadik lett Lengyelországban.

Bácskai Máté (ELTE) normálsúlyú egypárban, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF) tanuló Gerei Tamás és Kerekes Krisztián pedig kétpárban szerzett bronzérmet.

A könnyűsúlyúaknál Szigeti Roland (SZE) egypárban, valamint Szőllősi Balázzsal, Józsa Mártonnal és Glázer Márióval négyesben is felállhatott a dobogó legalsó fokára.

Az egyetemek közötti összesített pontversenyt a házigazda bydgoszczi Nagy Kázmér Egyetem nyerte, az ELTE pedig a legeredményesebb magyar intézményként hetedikként zárt a kontinenstornán.

Legfrissebb hírek

Evezés: Demkó Janka sporttörténelmi tette

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:26

Evezés: Demkó Janka aranyérmes az U19-es beach sprint Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.17. 12:29

Elfújta a szél evezőseink továbbjutását a beach sprint Eb-n

Egyéb egyéni
2026.09.16. 20:01

U19-es Eb: Mindkét magyar a nyolc közé jutott

Utánpótlássport
2026.09.16. 19:45

Evezés: jön az U19-es Eb – sprintverseny a tengeren

Utánpótlássport
2026.09.15. 08:59

Evezés: újraválasztották Szántó Évát bizottsági elnöki tisztségében a világszövetségnél

Egyéb egyéni
2026.09.02. 13:57

Evezés: a kapitány szerint reális az olimpiai kvótaszerzés

Egyéb egyéni
2026.08.31. 17:48

Tizedik lett a magyar egység vegyes kétpárban az evezős-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.30. 13:51