Darts: Cullen és Aspinall jutott elődöntőbe Blackpoolban

Vágólapra másolva!
2023.07.21. 00:51
null
Aspinall is ott van a négy között (Fotó: Getty Images)
Joe Cullen és Nathan Aspinall már biztosan elődöntős a darts World Matchplayen. Előbbi Daryl Gurneyt, utóbbi Chris Dobeyt győzte le a blackpooli torna csütörtöki negyeddöntőjében.  


Már a negyeddöntő elején gyakorlatilag megásta a saját sírját Daryl Gurney az angol Joe Cullen ellen. Az északír három kezdést is elveszítette sorozatban, ráadásul brékelni sem tudott, így Cullen egy kényelmes, ötleges előnnyel indította a meccset. Gurney ezt követően már jobban játszott, de legközelebb is csak két legre tudta megközelíteni magabiztosan játszó ellenfelét. Míg az északírnek egy 132-es kiszállóval be kellett, addig Cullen folyamatosan tartotta a szintet, nyolc 180-nal és 40 százalékos kiszállózással húzta be a meccset 16–11-re és bejutott az elődöntőbe.

A második csütörtöki negyeddöntőben Nathan Aspinall és Chris Dobey csapott össze egymással. A meccs brékparádéval kezdődött, öt leg után már háromnál tartottak a felek, végül Dobey tudott először nagyobb előnyre szert tenni, amikor 6–3-ra vezetett, de ezt követően rögtön jött a brék. Végül Aspinall 8–8-nál utolérte honfitársát, majd domináns játékkal zsinórban 6 leget nyert meg. Bár mindkét játékos közel volt a 100-as átlaghoz, és a kiszállójuk is 40-45 százalék közötti volt, Apsinall tudott jobban koncentrálni éles helyzetben, és 16–12-ra behúzta a meccset.


A két továbbjutó egymással játszik az egyik elődöntőben, tehát Cullen–Aspinall meccset rendeznek.

DARTS, WORLD MATCHPLAY, BLACKPOOL
3. FORDULÓ, NEGYEDDÖNTŐ
Joe Cullen (angol, 13., 97.11)
–Daryl Gurney (északír, 92.18) 16–11
Chris Dobey (angol, 96.79)–Nathan Aspinall (angol, 9., 99.33) 12–16

PÉNTEKEN
Ryan Searle (angol, 15.)–Jonny Clayton (walesi, 7.)
Damon Heta (ausztrál, 14.)–Luke Humphries (angol, 6.)

Legfrissebb hírek

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
2025.07.27. 22:38

Luke Littler: Minden nyíl tökéletes volt, ezt nem lehet felülmúlni

Egyéb egyéni
2025.07.27. 10:26

Szenzáció! Luke Littler tökéletes legben dobott történelmi kilencnyilast – videó

Egyéb egyéni
2025.07.26. 23:52

Littler és Rock is nagy meccsen jutott be az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 23:54

Wade és Clayton is bejutott az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 00:20

Harmincketten már jogot szereztek a Hungarian Darts Trophy-indulásra

Egyéb egyéni
2025.07.24. 11:45

Ötleges hátrányból, hatalmas csatában jutott tovább Luke Littler a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.24. 00:19

Gian van Veen már negyeddöntős, Gary Anderson kiesett a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.23. 00:20
Ezek is érdekelhetik