EJ, vívás: női kardcsapatunk bronzérmet szerzett

PATAI GERGELY (Krakkó)PATAI GERGELY (Krakkó)
Vágólapra másolva!
2023.06.30. 18:08
null
Katona Renáta, Szűcs Luca, Battai Sugár és Pusztai Liza bronzéremnek örülhet (Fotó: NTI/Czeglédi Zsolt)
A bolgárok legyőzésével Európa-bajnoki bronzérmet szerzett a Battai Sugár Katinka, Katona Renáta, Pusztai Liza, Szűcs Luca összetételű magyar női kardcsapat a krakkói Európai Játékokon.

 

Női kardcsapatunk Bulgária elleni bronzmérkőzésének második asszójában jártunk, amikor Emma Nejkova rálépett Battai Sugár lábára, és miután csúnyán kifordult a bokája, hosszan kellett ápolni a páston. A bolgár lány tudta folytatni az asszót, meg is tapsolta a közönség, ráadásul továbbra is nagyon jól vívott, négytusos előnyben adta át a stafétát. Olga Hramova egylámpás találatokkal növelte csapata előnyét Szűcs Luca ellen, majd érkezett másodszor Pusztai Liza, aki első asszójában csak egy tussal kapott ki a korosztályos versenyekről jól ismert Joana Ilijevától. Nagy intenzitással vívtak a felek, a bolgár utolsó találatánál Pusztai le is esett a pástról, de szerencsére nem sérült meg.

Ilijeva tempóvágásaira nehéz volt ellenszert találni, de Szűcsnek olykor sikerült, riposztokkal faragott a magyar csapat hátrányán. Előbb videózás után adtak meg tust a BVSC kardozójának, majd tiszta egylámpást szúrt, az ötödik asszó után már csak 25:23-ra vezettek a bolgárok. Az egész nap ragyogóan vívó Battai ezúttal is jó ritmusban támadott, védései után pedig jól szúrt vissza Hramovának, majd Szűcs Luca két egylámpásaival egyenlítettünk, s 32:31-nél már mi álltunk jobban. Nejkova persze nem hagyta annyiban, egymás után háromszor talált, a harmadikat Szűcs keze is bánta. A következő tusnál a mérkőzésvezető sem volt biztos a dolgában, végül a bolgároknak adta a pontot, így hátrányból várhattuk az utolsó két asszót.

Pusztai Liza 6:1-gyel zárt Hramova ellen, vagyis a hátrányból öttusos előny lett, a BVSC versenyzője világgá is kiáltotta örömét. Battai feltartott kézzel ünnepelte találatait, 43:38-nál karnyújtásnyira kerültünk a bronzéremtől, és bár Ilijeva nem adta fel, újabb fordulat már nem volt a mérkőzésben. A Battai Sugár Katinka, Katona Renáta, Pusztai Liza, Szűcs Luca összetételű magyar női kardcsapat 45:40-re legyőzte a bolgárokat, és Európa-bajnoki bronzérmet szerzett Krakkóban.

Hogy milyen értékeset, megmutatta a lányok öröme: Battai még ki sem kötött, amikor már egymás nyakában ugráltak a mieink a páston.

A Nemzeti Sportot az Európai Játékok helyszíneiről Patai Gergely tudósítja.

EURÓPAI JÁTÉKOK
VÍVÁS, NŐI KARDCSAPAT
Negyeddöntő

Magyarország–Görögország 45:30
Olaszország–Azerbajdzsán 45:42
Franciaország–Németország 45:29
Bulgária–Spanyolország 45:44
Elődöntő
Olaszország–Magyarország 45:40
Franciaország–Bulgária 45:35
A 3. helyért
Magyarország–Bulgária 45:40
Döntő
Franciaország–Olaszország 45:38

Legfrissebb hírek

Szűcs Luca a vb-bronz után: Egyetlen pillanatig sem adtuk fel!

Egyéb egyéni
Tegnap, 17:47

Bronzérmes a női kardcsapat a vívó-vb-n!

Egyéb egyéni
Tegnap, 15:27

Vívó-vb: Sajnos, meglepett az ellenfelem – Battai Sugár

Egyéb egyéni
2025.07.27. 16:17

Vívás: Nagy Dávid, Pusztai Liza és Katona Renáta is főtáblás a vb-n

Egyéb egyéni
2025.07.26. 12:51

Vívás: Képesek vagyunk érmet szerezni – Battai Sugár Katinka

Egyéb egyéni
2025.07.24. 07:07

Döntő tus után Eb-negyedik a magyar női kardcsapat Genovában

Egyéb egyéni
2025.06.18. 17:19

Vívás: Még ennél is feljebb juthatok – Battai Sugár

Egyéb egyéni
2025.06.15. 21:33

Siklósi után Battai Sugár is bronzérmet szerzett a genovai vívó Eb-n

Egyéb egyéni
2025.06.15. 19:06
Ezek is érdekelhetik