Darts: Kovács Patrik kikapott a világranglista 39. helyezettjétől

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.12. 13:35
null
Kovács Patrik kikapott Martin Lukemantól(Fotó: Facebook/PDC Hungarian Fan Club)
Kovács Patrik 6–2-es vereséget szenvedett Martin Lukemantől pénteken, a Prágában zajló Czech Darts Open első körében.

 

Szűk egy hónappal ezelőtt öt European Tour-verseny kelet-európai selejtezőjét rendezték meg Budapesten, Kovács Patrik itt kvalifikált a prágai viadalra, ezzel azt is elérte, hogy felkerüljön a világranglistára, és az egyik hazai szereplő legyen a szeptemberi magyarországi European Tour-versenyen, a Hungarian Darts Trophyn (a másik három magyar helyért selejtezőt rendeznek).

A Czech Darts Openen a világranglista 39. helyezettje, a UK Openen egyszer az ötödik, kétszer a negyedik körig menetelő World Grand Prix-negyeddöntős angol Martin Lukeman volt az ellenfele. Kovács jól kezdett, behúzta az első leget, ezután kicsit szétesett a játéka, Lukeman sorozatban öt játékot nyert (5–1), az utolsó kettőben azonban egyre jobban dobott a magyar, két száznyolcvanat is elengedett. A nyolcadik legben több meccsnyilat is rontott az angol, ám ennek ellenére is 6–2-re nyert. Az átlagok kiegyenlítettek voltak, Lukeman 85.89-et, Kovács 85.14-et teljesített.

DARTS
PDC EUROPEAN TOUR

Czech Darts Open, Prága
A 32 közé:
Martin Lukeman (angol, 85.89)–Kovács Patrik (85.14) 6–2

A PDC EUROPEAN TOUR 2023-AS VERSENYEI
időpont torna helyszín döntő
Február 24–26. Baltic Sea Darts Open Kiel, Németország Dave Chisnall–Luke Humphries 8–5
Március 24–26. European Darts Open Leverkusen, Németország Gerwyn Price–Dirk van Duijvenbode 8–7
Március 31–április 2. International Darts Open
Riesa, Németország Gerwyn Price–Michael van Gerwen 8–4
Április 8–10. German Darts Grand Prig
München, Németország Michael Smith–Nathan Aspinall 8–5
Április 21–23. Austrian Darts Open
Graz, Ausztria
Jonny Clayton–Josh Rock 8–6
Április 28–30.
Dutch Darts Championship
Leeuwarden, Hollandia
Dave Chisnall–Luke Humphries 8–5
Május 5–7.
Belgian Darts Open
Wieze, BelgiumMichael van Gerwen–Luke Humphries 8–6
Május 12–14. Czech Darts Open Prága, Csehország
Május 26–28. European Darts GP Sindelfingen, Németország
Június 30–július 2. European Darts Matchplay Trier, Németország
Szeptember 8–10.German Darts OpenJena, Németország
Szeptember 22–24. Hungarian Darts Trophy Budapest, BOK- csarnok
Október 13–15. German Darts Championship Hildesheim, Németország
Október 26–29. Európa-bajnoki döntő Dortmund, Németország

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik