Birkózás: mindhárom Lévai testvér diadalmaskodott az ob-n

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2023.05.13. 20:14
Szombaton a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) adott otthont a felnőtt országos bajnokságnak, amelyen összesen 196 birkózó küzdött az érmekért. Kötöttfogásban és női birkózásban a Budapesti Honvéd SE, szabadfogásban a Csepel TC versenyzői bizonyultak a legjobbnak.
Lévai Tamás (Fotó: Földi Imre)
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Lévai Tamás (Fotó: Földi Imre) A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

Az ob-k történetében először adódott példa arra, hogy a küzdőteret teljesen elszeparálták, csak az aktuálisan szőnyegre lépő birkózó és az edzője léphetett be. A nívósabb, minőségi lebonyolítás érdekében a központi csarnok mellett a bemelegítő terem is rendelkezésre állt, a szurkolók, a kísérők kizárólag a lelátókon és a küzdőtér két oldalán foglalhattak helyet. Az ob házigazdája a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) mellett a Ferencvárosi Torna Club volt.

Az alig három héttel ezelőtt, Zágrábban véget ért Európa-bajnokságon érmet nyert hat sportolónk közül három birkózott a KIMBA-ban: újdonsült Eb-győztesünk, Takács István magabiztosan nyert súlycsoportjában, a kötöttfogású 87 kilogrammosok között, a Horvátországban harmadik Lévai Zoltán (kf, 77 kg) ugyancsak magabiztosan nyert, ahogyan a szintén Eb-bronzérmes Bajcajev Vlagyiszlav is, ám ő ezúttal nem a szabadfogású 97 kilogrammosok között, hanem 125 kilogrammban diadalmaskodott. Az előnevezések alapján arra számíthattunk, hogy összeméri tudását a négyszeres Európa-bajnoki érmes Ligeti Dániellel, ám a Haladás sportolója végül kihagyta az ob-t.

A válogatott tagjai közül mások is ideiglenes súlycsoportváltáson estek át, a 2022-ben Budapesten Európa-bajnok Fritsch Róbert (kf) 72 helyett 82 kilóban, a szintén a fővárosban kontinensbajnok, vb-harmadik Muszukajev Iszmail (szf) 65 helyett 74 kilogrammban, az Eb-harmadik Torba Erik (kf) 60 helyett 67 kilogrammban indult, és szerzett országos bajnoki címet.

A szintén Eb-harmadik, U23-as világbajnok Szilvássy Erik 82 helyett 97 (!) kilogrammban versenyzett. Ebben a kategóriában a világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Lévai Tamás és az olimpiai ötödik, vb-második Szőke Alex összecsapása ígérkezett a legizgalmasabbnak, ám utóbbi végül nem tette próbára magát a viadalon. Szilvássy és Lévai viszont a nordic systemnek (hat vagy hét induló esetén alkalmazzák) hála kétszer is megküzdött egymással, egy-egy alkalommal a csoportkörben és a döntőben. Előbbi meccs a vártnál talán kiélezettebben alakult, az első menet Szilvássyé lett passzivitási ponttal, Lévai a másodikban fordított, szintén passzivitási ponttal, majd az ilyenkor megszokott lenti helyzetből eredményesen indított úgynevezett mellpörgetést, ezzel 3:1-re nyert. A finálé sima volt, Lévai két kitolással, egy-egy passzivitási ponttal, pörgetéssel és dobással technikai tussal nyert.

„Három héttel ezelőtt kiestem az Európa-bajnokságon, amelyen kirajzolódott, hogy nekem fizikailag kell fejlődnöm. Szóval ahogy hazaértünk, másnap már a konditerembe mentem. Szerencsésnek érzem magam, mert a legkönnyebben fejleszthető képességben, az erőnlétben kell előrelépnem. Úgy vágtam neki az országos bajnokságnak, hogy mindössze kétszer birkóztam előtte edzésen. Boldog vagyok, mert úgy sikerült nyernem, hogy közben azt éreztem, rengeteget fejlődtem az elmúlt időszakban” – nyilatkozta Lévai Tamás a döntő után.

Kicsit sem mellékes, hogy Lévaiék tripláztak, a legfiatalabb fivér, Levente a 72 kilogrammosok aranycsatájában 5:3-ra legyőzte a 67 kilogrammban tavaly Európa-bajnoki ezüstérmes Váncza Istvánt.

Izgalmas mérkőzésekből egyébként sem volt hiány, különösen a döntőkhöz közeledve: nagy meglepetésre az U23-as Európa-bajnok, Eb-harmadik Vitek Dárius (kf, 130 kg) az elődöntőben 8:2-re kikapott az érdi Végh Artúrtól. Érdemes kiemelni a Torba Erik–Bogdán Dániel 10:5 és a Lukács Botond–Vida Csaba (3:2) meccset is, mindkettő tartogatott emlékezetes pillanatokat. Érdemes kiemelni a szabadfogású 86 kilogrammos Gangl Zétény és Vazár Sándor bronzmérkőzését is – ha csak a végeredményét néznénk, azt is hihetnénk, kézilabdameccset rendeztek: 51 pontot csináltak a srácok, Gangl nyert, 30:21-re.

ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, CSEPEL
A győztesek

Kötöttfogás. 55 kg: Gazdag Krisztián (PEAC), 60 kg: Andrási József (BHSE), 63 kg: Kecskeméti Krisztián (Cegléd), 67 kg: Torba Erik (BHSE), 72 kg: Lévai Levente (BHSE), 77 kg: Lévai Zoltán (BHSE), 82 kg: Fritsch Róbert (BHSE), 87 kg: Takács István (BHSE), 97 kg: Lévai Tamás (BHSE), 130 kg: Darabos László (BHSE). Csapatverseny: BHSE.

Szabadfogás. 57 kg: Kocsis Ferenc (Hajdúnánás), 61 kg: Mizsei Zoltán (FTC-KIMBA), 65 kg: Budai-Kovács Marcell (Csepel TC-KIMBA), 70 kg: Molnos Norbert (Kiskunfélegyháza), 74 kg: Muszukajev Iszmail (FTC), 79 kg: Kuramagomedov Murad (TSC), 86 kg: Lukács Botond (Csepel TC), 92 kg: Arszunkajev Musza (Vasas), 97 kg: Végh Richárd (Érd-KIMBA), 125 kg: Bajcajev Vlagyiszlav (Csepel TC). Csapatverseny: Csepel TC.

Női birkózás. 50 kg: Macola Darina (BHSE), 53 kg: Szekér Szimonetta (BHSE), 55 kg: Szenttamási Róza (Csepel TC-KIMBA), 57 kg: Galambos Ramóna (BHSE), 59 kg: Borsos Viktória (KNSI-KIMBA), 62 kg: Szél Anna (OSBK), 65 kg: Elekes Enikő (KSC-KIMBA), 68 kg: Szabados Noémi (FTC-KIMBA), 72 kg: Osváth-Nagy Noémi (Eger-KIMBA), 76 kg: Nyikos Veronika (DKSE-KIMBA). Csapatverseny: Budapesti Honvéd SE.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik