Birkózó Eb: micsoda nyitány kötöttfogásban, két magyar is elődöntős!

Vágólapra másolva!
2023.04.21. 15:23
null
Lévai Zoltán látványos dobásokkal vágott vissza az azeri Sanan Suleymanovnak a 2020-as Eb-döntőben elszenvedett vereségért (Fotó: MBSZ/Róth Tamás)
Lévai Zoltán (77 kg) és Takács István (87 kg) egyaránt remek teljesítményt nyújtva bejutott az elődöntőbe a Zágrábban zajló birkózó Európa-bajnokság pénteki, kötöttfogású versenynapján.

 

A kötöttfogású verseny nyitó napjával élet költözött a Zagreb Arenába, a hazai szurkolókon kívül norvég, svéd és dán táborok is hallatták hangjukat, s persze, szép számmal érkeztek magyarok is, akiknek a jelenléte láthatóan erőt adott versenyzőinknek. U23-as világ- és Európa-bajnokunk, Takács István remekelt a 87 kilogrammosok között, a szerb Zsarko Dicskov, valamint az Eb-ezüstérmes román Samuel Ojog ellen egyaránt úgy nyert, hogy a passzivitás miatt elrendelt lenti helyzetből felállt, ami nagyon ritka kötöttfogásban. A negyeddöntőben az Európa-bajnok, kétszeres U23-as vb-győztes bolgár Szemen Novikov következett, aki többek között az aktuális Európa-bajnok, vb-második dán Turpal Bisultanovot felülmúlva jutott be a legjobb nyolc közé.

Takács István nagy csatában győzte le a bolgár Novikovot (Fotó: MBSZ/Róth Tamás)
Takács István nagy csatában győzte le a bolgár Novikovot (Fotó: MBSZ/Róth Tamás)

Takács mondhatni, tanári mérkőzést hozott le, magabiztosan, taktikusan, remek védekezést bemutatva passzivitási ponttal és intéssel 3:2-re nyert a rendkívül dinamikus és erős rivális ellen.

„Volt miért visszavágni neki, hiszen három évvel ezelőtt a lengyel nemzetközi versenyen kikaptam tőle. Tudtam, mit kell csinálni ellene, lenti helyzetben folyamatosan mozogtam előre, ha egy pillanatra is megálltam volna, engem is kiemel, mint a többieket” – értékelt levegő után kapkodva, közvetlenül a negyeddöntő után Takács.

A péntek késő délutáni elődöntőben papíron könnyebbnek tűnő feladat következik, a svájci Damian von Euw személyében.

A világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Lévai Zoltán (77 kg) a nyolcaddöntőben látványos emelésekkel, 9:0-val vágott vissza az azeri Sanan Suleymanovnak a 2020-as római Eb-döntőben elszenvedett vereségért.

Az elődöntőért az Eb-második grúz Juri Lomadzéval nézett farkasszemet, Lévai passzivitásért kapott pontot, de lentről nem tudott akciózni (1:0). A második menetben aztán a grúz is leküldette a magyart, ezzel egyenlített, és az 1:1 neki kedvezett, hiszen ő szerezte később. De Lévai parádés ütemben belefogta Lomadzét a pörgetésbe, a hátára tolta két pontért, így 3:1-re diadalmaskodott.

„Nem éreztem azt, hogy kikapok akkor, ha egy-egy marad az állás. Kicsit rosszul jött, hogy eleredt az orra vére, mert pont akkor éreztem azt, hogy kezdem megtörni, s így volt ideje kifújnia magát, ez okozott nehéz pillanatokat, de boldog vagyok, hogy sikerült nyernem” – értékelt Lévai Zoltán a helyszínen.

A BHSE sportolója 2017 világbajnoka, a szerbiai Nemes Viktor ellen küzd a döntőért.

Az Európa-bajnoki bronzérmes Vitek Dárius (130 kg) nagyot küzdött az Európai Játékokon ezüstérmes azeri Sabah Shariati ellen, az első menetben ötpontos hátrányba került, s hiába hajtott, csak 5:4-ig tudott zárkózni, a vigaszágban reménykedhet. A vb-ötödik Kecskeméti Krisztián (63 kg) viszont kiesett, miután 1:1-gyel, később szerzett ponttal jobbnak bizonyult nála az Eb-bronzérmes olasz Jacopo Sandron.

BIRKÓZÁS
EURÓPA-BAJNOKSÁG, ZÁGRÁB
A magyarok csütörtöki eredményei
Kötöttfogás
60 kg. Selejtező:
Sandron (olasz)–Kecskeméti Krisztián 1:1 – később szerzett ponttal
77 kg. Nyolcaddöntő: Lévai Zoltán–Suleymanov (azeri) 9:0. Negyeddöntő: Lévai–Lomadze (grúz) 3:1
87 kg. Selejtező: Takács István–Dicskov (szerb) 3:1. Nyolcaddöntő: Takács–Ojog (román) 7:1. Negyeddöntő: Takács–Novikov (bolgár) 3:2
130 kg. Nyolcaddöntő: Shariati (azeri)–Vitek Dárius 5:4

A verseny és a magyarok további programja
Női birkózás

Péntek. 53 kg: Orsós Sztálvira (Csepel TC) döntős. 57 kg: Szél Anna (Orosházi BSK) kiesett. 62-65-72 kg: nincs magyar induló

Kötöttfogás
Péntek-szombat. 55 kg:
nincs magyar induló. 63 kg: Kecskeméti Krisztián (Ceglédi VSE) kiesett. 77 kg: Lévai Zoltán (BHSE) elődöntős. 87 kg: Takács István (BHSE) elődöntős. 130 kg: Vitek Dárius (BHSE) a vigaszágban bízik.
Szombat-vasárnap. 60 kg:
Torba Erik (BHSE), 67 kg: Pohilec Ádám (BHSE), 72 kg: Fritsch Róbert (BHSE), 82 kg: Szilvássy Erik (Csepeli BC), 97 kg: Lévai Tamás (BHSE)

A magyar bírókat Palásti Tibor és Pál Szabolcs képviseli az Európa-bajnokságon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik