Gyász: elhunyt Czakó Csaba, korábbi olimpikon, Eb-ezüstérmes evezős

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.03.27. 13:41
null
Czakó Csaba áprilisban lett volna 80 éves (Fotó: MESZ)
Elhunyt Czakó Csaba, Európa-bajnoki ezüstérmes evezős olimpikon – adta hírül hivatalos Facebook-oldalán a Magyar Evezős Szövetség (MESZ).

„Czakó Csaba 1943. április 6-án született, 15 éves korától a Csepel SC-ben evezett. Első nemzetközi sikerét az 1966-os világbajnokságon érte el, ahol kormányos nélküli négyesben a negyedik helyen végzett. Egy évvel később Európa-bajnoki dobogóra állhatott, Vichy-ben ezüstérmet nyert kormányos nélküli négyesben Lucsánszky Lászlóval, Csermely Józseffel, és Sarlós Györggyel. Az 1969-es Európa-bajnokságon hatodik helyen végzett nyolcasban. Aktív pályájának utolsó jelentős állomása az 1972-es müncheni olimpia volt” – áll a sportági szakszövetség közleményében.

A közlemény hozzáteszi, hogy Czakó a visszavonulását követően sem szakadt el az evezéstől, 1973 és 1974 között a Csepel SC-ben edzősködött, majd 1978-tól több mint tíz éven át 1991-ig a Magyar Evezős Szövetség főtitkári tisztségét töltötte be. Az 1989-es szegedi Ifjúsági világbajnokság rendező bizottságának titkáraként is tevékenykedett. Czakó Csaba szombaton huny el, 79 évesen.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Andrej Csemerkin

Egyéb egyéni
Tegnap, 19:33

Gyász: elhunyt Zsengellér Zsolt

Minden más foci
2025.09.11. 16:11

Holtan találtak rá a Palermo korábbi elnökére

Olasz labdarúgás
2025.09.10. 20:34

Gyász: elhunyt Dombai András, a Tatabányai Bányász és az FTC egykori kapusa

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:10

Gyászba borulva készülnek a portugálok a vb-selejtezőkre

Foci vb 2026
2025.09.04. 14:29

Gyász: elhunyt Takács János világbajnok asztaliteniszező

Egyéb egyéni
2025.09.02. 17:07

75 éves korában elhunyt Joe Bugner

Ökölvívás
2025.09.01. 17:47

Gyász: elhunyt Havasi Mihály, a Ferencváros egykori technikai vezetője

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 13:18
Ezek is érdekelhetik