Vaskuti Istvánt jelölték 12. tagnak a Nemzet Sportolói közé; Új frizurája és új cipője is erőt ad Marquinhosnak

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2023.02.08. 23:26
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.

Vaskuti István nem tagadja, számított az elismerésre, ám amikor valóra vált az álma, a Jóistennek adott hálát, hogy ezt megélhette: Vaskuti István úgy véli, a Nemzet Sportolójának lenni felelősséggel is jár. Kovács Erika összeállítása
Vaskuti István nem tagadja, számított az elismerésre,
ám amikor valóra vált az álma, a Jóistennek adott hálát, hogy ezt megélhette: Vaskuti István úgy véli, a Nemzet Sportolójának lenni felelősséggel is jár. Kovács Erika összeállítása

Az idei mérkőzéseken rendre főszereplővé vált, gólokkal, gólpasszokkal kezdte a tavaszt a brazil Marquinhos, aki babonás a hajával és a cipőjével kapcsolatban, valamint azt is elárulta, járt-e már idén meccsen nyolc hónapos kisfia. A Ferencváros szélsőjével Borbola Bence beszélgetett

Napokon belül Katarból kaphat ajánlatot a Glazer család a Manchester United megvásárlására, a reménybeli vevők az első körben 4.5 milliárd fontot kínálhatnak a klubért – írta többek között a Daily Mail. Judi Ádám összefoglalója

Goree Cyesha, a honosított amerikai magasbedobó azt szeretné, ha a magyar női kosárlabda-válogatott a szurkolóknak is élvezetes mérkőzésen érné el a kötelező sikert az Izland elleni csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn Diósgyőrben. Fazekas Zoltán írása

Felpörögnek a februári F1-es események. Négy csapat már megtartotta idény előtti ceremóniáját, a következő egy hétben a többiek is csatlakoznak hozzájuk. Ezt követően csupán három tesztnap szolgálja a felkészülést az évadra. Zsoldos Barna háttéranyaga

Legfrissebb hírek

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
17 órája

Három meccs van hátra a klub-vb-ből; Babos Tímea újra a győztes úton

E-újság
2025.07.07. 23:51

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
2025.07.06. 23:40

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában; Szabó László: Humort és derűt tanultam a parasportolóktól

E-újság
2025.07.05. 23:55

Repedések a jövő évi labdarúgó-vb rendezői között; Garda Krisztina: Nem féltem a fiatalokat, mindenki belevaló a csapatban

E-újság
2025.07.04. 23:41

Nikitschert a Rayo Vallecano csábítja; Öt európai, két brazil és az Al-Hilal maradt

E-újság
2025.07.02. 23:50

Csányi Sándor: Nem zsarolás, ösztönzés a „magyarszabály”; Vogel Soma sérült, lemarad a vb-ről

E-újság
2025.07.01. 23:45

ETO: igen, DAC: nem…; Amerikában elszabadultak a pénzek az egyetemi sportban

E-újság
2025.06.30. 23:25
Ezek is érdekelhetik