Sportlövészet: Major Veronika sportpisztolyban is aranyérmes Kairóban

Vágólapra másolva!
2023.02.22. 12:46
null
Major Veronika (Fotó: Nemzeti Sport)
A légpisztolyban aratott vasárnapi sikerét követően szerdán a sportpisztolyosok küzdelmét is Major Veronika nyerte a sportlövők kairói világkupa-versenyén.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a keszthelyi sportoló a 30+30 lövéses alapversenyt 581 körrel a 10. helyen zárta, ám mivel a sorban előtte két versenyző is csak ranglistapontokért lőtt, így ők nem juthattak döntőbe, és Major bekerült a legjobb nyolc közé.

A folytatásban két négyesre osztották a mezőnyt, Major a másodikban szerepelt és 20 lövésből 15 találattal (10.2 körnél jobb eredmény ér pontot) az élen végzett, amivel a legjobb négyet felvonultató éremcsatába jutott. Ott végig kiválóan teljesített, s végül 28 ponttal nyert, egy ponttal megelőzve az Európa-bajnoki címvédő német Doreen Vennekampot.

Az elmúlt időszakban edzőmmel, Győrik Csabával sokat gyakoroltuk a döntőket, hiszen a verseny ott dől el. Azt gondolom, ez meghozta a gyümölcsét, azaz a két aranyérmet – idézte a magyar szövetség közleménye Majort. – Nagyon büszke vagyok a teljesítményemre, az Újdelhiben rendezett 2019-es világkupaversenyen fordult elő korábban duplázás, most ezt a bravúrt tudtam megismételni. Nem sok idő van már hátra a közelgő olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságig, így kis ünneplés után már csak arra koncentrálok.”

Ez volt a magyar küldöttség harmadik érme az egyiptomi fővárosban, ahol hétfőn Péni István és Dénes Eszter második lett a légpuska vegyescsapat számban.

Az olimpiai kvalifikációs légfegyveres Európa-bajnokság március 7-én kezdődik Tallinnban.

 

Legfrissebb hírek

Puska, pisztoly és korong Eb: a mezőny második felében a magyarok trapban

Egyéb egyéni
Tegnap, 17:51

Puska, pisztoly és korong Eb: a futócéllövő Tasi Tamás bronzérmes

Egyéb egyéni
2025.07.29. 15:57

Sportlövészet: Fábián arany-, Major ezüstérmes az Eb-n, 25 méter standard pisztolyban

Egyéb egyéni
2025.07.29. 13:46

Puska, pisztoly és korong Eb: Európa-csúccsal kezdett, majd negyedik lett a pisztolytrió

Egyéb egyéni
2025.07.28. 19:21

Major Veronika hatodik lett a puska, pisztoly és korong Eb-n

Egyéb egyéni
2025.07.27. 18:30

Sportlövészet: Major Veronika döntős, a női csapat bronzérmes az Eb-n

Egyéb egyéni
2025.07.27. 12:43

Sportlövészet: Péni István aranyérmes az Eb-n a férfi puska összetett számában

Egyéb egyéni
2025.07.26. 14:50

Puska, pisztoly és korong Eb: magyar bronzérem a férfi futócéllövőknél

Egyéb egyéni
2025.07.26. 13:55
Ezek is érdekelhetik