Birkózás: Szemtelenség lenne, ha Levente legyőzne minket – Lévai Tamás

MTI MTIMTI MTI
2023.02.21. 20:04
null
Lévaiék balról jobbra: Tamás, Levente, Zoltán (Fotó: Földi Imre)
A Lévai család legkisebb képviselője, Levente is sikeresen bemutatkozott a felnőttek között, így mindhárom fivér célja, hogy bekerüljön a kötöttfogású birkózóválogatottba, és ugyanazon a tornán képviseljék Magyarország színeit.

A Lévai testvérek az M1 aktuális csatorna megkeresésére elmondták, hogy soha nem szeretnének ugyanabban a súlycsoportban versenyezni.

„Szemtelenség lenne, ha Levente feljönne és jól megverne minket” – mondta a 82 kilósok között vb- és Eb-bronzérmes Tamás, aki ezzel a család legfiatalabb tagjára, Leventére utalt. A 18 éves birkózó idén robbant be a felnőttek mezőnyébe azzal, hogy az első válogatón többek között az Eb-ezüstérmes Váncza Istvánt is legyőzve megnyerte a 67 kilogrammos kategóriát.

A legnagyobb meglepetést viszont Tamás tartogatta, ugyanis – elmondása szerint egy nagyon jól sikerült alapozásnak köszönhetően – a tavalyi súlycsoportjához képest három kategóriával feljebb, a 97 kilósok között diadalmaskodott a válogatón, majd a zágrábi nemzetközi rangsorversenyen is remek formában versenyezve második lett.

„Ennél jobb kezdést nem igazán tudnék kívánni magamnak, mivel megvertem tényleg nagyon-nagyon jó birkózókat ebben a súlycsoportban a világranglista-versenyen, és remélem, hogy hétvégén folytatom majd ugyanezt az utat” – mondta a BHSE birkózója, aki az egyiptomi rangsorversenyen ismét szőnyegre lép szombaton.

A legidősebb Lévai, Zoltán két évvel ezelőtt szívizomgyulladás miatt hosszabb pihenőre kényszerült, ezért hosszú rehabilitációt követően tavaly tért vissza a nemzetközi porondra, méghozzá egy vb-ezüsttel, múlt hónapban pedig ismét aranyérmes lett a hazai válogatón 77 kilóban.

„Az utolsó versenyem talán a világbajnokság volt, utána volt egy-két Bundesliga-mérkőzésem, ez azonban nem elegendő ahhoz, hogy életem formájában legyek, de jó úton haladunk efelé” – értékelte az utóbbi időszakot a vb-n és Eb-n egyaránt ezüstérmes Zoltán, aki az idei kvalifikációs világbajnokságon szeretne nagyot lépni és felállni a dobogó legfelső fokára, majd ugyanezt megismételné a párizsi olimpián.

A felkészülésben eddig Tamás segített neki, de idősebbik öccse „túlnőtt rajta”, ezért most már inkább kisebbik testvérét választja edzőpartnernek, akit kifejezetten ügyesnek és tehetségesnek tart, ezt pedig Levente már a januári felnőtt válogató megnyerésével bizonyította.

„Nem is tudtam, hogy én ilyen teljesítményre vagyok képes. Ez még engem is meglepett, mert régen voltunk már versenyen, ennek ellenére nagyon jól kijött a lépés” – mondta a legfiatalabb testvér, aki szépnek tartja bátyjai sikereit, de reményei szerint a jövőben túlszárnyalja majd azokat.

Legfrissebb hírek

Szenttamási bronzérmes, Darabos döntős az U23-as birkózó Eb-n

Birkózás
2026.03.13. 19:31

Takács István: Éremmel szeretnék hazatérni Albániából

Birkózás
2026.03.11. 10:18

Sike András: Igazából mindig is futballista akartam lenni, de eltanácsoltak, B-opciónak jött a birkózás

Birkózás
2026.03.08. 12:27

U23-as birkózó Eb: tizenöt magyar indul Nagybecskereken

Birkózás
2026.03.07. 11:57

Tizenhét birkózó képviseli a magyar színeket a tiranai Európa-bajnokságon

Birkózás
2026.03.06. 13:37

Birkózás: sportolóink negyede dobogóra állhatott Tiranában

Birkózás
2026.03.04. 18:58

Szőke Alex bronzérmes a tiranai UWW-rangsorversenyen

Birkózás
2026.03.01. 19:22

Remek sikerek: Fritsch és Takács bronzérmes Tiranában!

Birkózás
2026.02.27. 20:41
Ezek is érdekelhetik