Asztalitenisz: az Ecseki, Szudi duó simán bejutott a nyolc közé

SZ. M.SZ. M.
2023.02.15. 15:31
null
Ecseki Nándor és Szudi Ádám pacsija – jöhet a düsseldorfi WTT-verseny negyeddöntője (Fotó: WTT)
A düsseldorfi feeder besorolású versenyen az első helyen kiemelt Ecseki Nándor, Szudi Ádám duó izgalommentesen jutott be negyeddöntőbe, András Csaba viszont a horvát Ivor Ban oldalán kiesett.

Férfi asztaliteniszezőinkkel újabban egyre többször fordul elő, hogy egy-egy versenyen előkelő helyen emelik ki őket – igaz, elsősorban a párosoknál. Az Ecseki Nándor, Szudi Ádám kettősünk például már egészen hozzászokhatott ehhez a helyzethez, pláne, hogy ezért az elmúlt évek során igencsak megdolgoztak, mert ezt a kiváltságot bizony nem adják ingyen. Szudiék most már ott tartanak, hogy a versenyszám világranglistáján jelenleg a 13. helyen állnak, s ha csak az európaiakat nézzük, akkor már beférnek a top 5-be. Ennek köszönhetően a WTT-sorozat düsseldorfi feederversenyén a kiemelésnél az egyes sorszámot kapták, így csak a nyolcaddöntőben kapcsolódtak be a küzdelmekbe, s amint arra számítani lehetett, az ecuadori Alberto Mino, Emiliano Riofrio duó legyőzése nem okozott gondot, ráadásul a csütörtöki, Leo de Nodrest, Lilian Bardet francia kooperáció elleni negyeddöntő sem tűnik megoldhatatlan feladatnak.

A fiatal András Csaba a horvát Ivor Ban oldalán a selejtezőből indulva jutott fel a főtáblára, ami remek visszajelzés a két ifjú reménység számára, hogy a tavalyi U21-es Európa-bajnokságon szerzett aranyérem után a felnőttek között is érdemes együtt folytatni – még akkor is, ha most egy hongkongi páros jobbnak bizonyult náluk.

WTT-SOROZAT, FEEDER, DÜSSELDORF
Férfiak. Páros. Nyolcaddöntő:

Ecseki Nándor, Szudi Ádám–Mino, Riofrio (ecuadori) 3:0 (6, 3, 7)
B. Csan, K. Jiu (hongkongi)–András Csaba, Ban (magyar, horvát) 3:1 (6, 7, –6, 9)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.13. 13:25

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33