Sportlövészet: A kudarcokból többet lehet tanulni, mint a sikerekből – Pekler Zalán

2022.12.20. 10:35
null
Pekler Zalán egyelőre nem gondol az olimpiára (Fotó: Földi Imre)
Pályafutása első egyéni világkupaérmeit szerezte az idén Pekler Zalán, aki az Elnök-kupán is dobogóra állt, s bár a nagy világversenyekkel kapcsolatban bőven maradt hiányérzete, sportpszichológusa segítségével megtanult átlendülni a nehézségeken.

Felemás évet zárt a komáromiak sportlövője, Pekler Zalán. Tokiói olimpikonunk a nagy világversenyeken ezúttal nem nyújtott kimagasló teljesítményt, ám 50 méteren a világkupa-sorozatban jól szerepelt, két ezüstérmet szerzett, és a lezárás is szépre sikerült, a kairói Elnök-kupán a harmadik helyen végzett.

„Vegyes érzésekkel hagyom magam mögött ezt az évet, jó és rossz pillanatok egyaránt voltak az idén – mondta lapunknak a 22 éves Pekler.  – Ötven méteren nagyon sokat fejlődtem, amit jól mutat, hogy két világkupaversenyen is dobogóra álltam, ilyenre korábban nem volt példa pályafutásom során. Azzal, hogy az Elnök-kupán ötven méteren bronzérmet szereztem, feltettem a koronát a teljesítményemre, ugyanakkor maradt bennem némi hiányérzet is, amiért a szétlövésben alulmaradtam, és nem csatázhattam fényesebb érmekért. Az elmúlt évek eredményei alapján mondhatnám, hogy a jövőben az ötvenméteres számokra helyezem a hangsúlyt, de a légpuska is közel áll a szívemhez, szeretném bizonyítani, hogy tíz méteren is a legjobbak közé tartozom.

Az idei légfegyveres Európa-bajnokságon betegség miatt nem léphetett lőállásba Pekler Zalán, s bár a kairói világbajnokságon már elindult, a döntőbe jutásra nem volt reális esélye.

Két ezüstérmet szerzett az idei világkupa-sorozatban Pekler Zalán (Fotó: Nemzeti Sport)
Két ezüstérmet szerzett az idei világkupa-sorozatban Pekler Zalán (Fotó: Nemzeti Sport)

„Nagyon sajnáltam, hogy az Eb-re nem tudtam elutazni, mert kimondottan jó formában voltam – hangsúlyozta Pekler Zalán.  – A vébén sajnos nem úgy szerepeltem, ahogy elvártam magamtól, úgy tértem haza Kairóból, hogy éreztem, ennél sokkal több van bennem. A sportpszichológusom, Szilárdi Katalin rengeteget segített abban, hogy feldolgozzam a kudarcot, el kellett hinnem, hogy kellő ­összpontosítással és némi szerencsével bármire képes vagyok. Nagyon nehéz jól kezelni, amikor egy fontos versenyen nüanszokon múlik a siker, de igyekszem folyamatként tekinteni a fejlődésemre, márpedig az edzéseredmények azt mutatják, hogy évről évre sikerül előrelépnem.”

Nem sok idő jut a pihenésre, a sportlövők következő idénye ugyanis már január végén elkezdődik a jakartai világkupával, amelyen Pekler Zalán is ott lesz a mezőnyben.

„Egyáltalán nem bánom, hogy ilyen sűrű a versenynaptár, mert úgy érzem, lendületben vagyok – mosolygott a komáromiak puskása, aki az edzések mellett a honi szövetség főmunkatársaként dolgozik, és az edzőképzés felé is kacsingat. – Nem unatkozom, de örülök, hogy ilyen az életem, a legfontosabb, hogy szeretem, amit csinálok. A szövetségben sokat segítenek abban, hogy a munkát össze tudjam egyeztetni az élsporttal, igyekszem minden téren a legjobb tudásom szerint helytállni.”

A 2023-as év az olimpiai kvalifikáció jegyében telik majd, a márciusi Eb-n, a júniusi Európai Játékokon és az augusztusi világbajnokságon is osztanak kvótákat. Habár alig több mint másfél év van hátra a játékokig, Pekler Zalán egyelőre nem sokat gondol Párizsra.

„Szeretek fokozatosan, lépésről lépésre haladni, szóval még nem foglalkozom azzal, mi lesz Párizsban – szögezte le Pekler. – Nagy vágyam, hogy egyszer olimpiai érmet akasszanak a nyakamba, de egyelőre felesleges konkrét célokról beszélni, előbb ki kell jutni a játékokra. Más forgatókönyv nincs a fejemben, csak az, hogy összejön a kvótaszerzés, mindent annak rendelek alá, hogy ismét lőállásba léphessek az olimpián. Tokióban még a tapasztalatszerzés volt az elsődleges cél, s bár akkor csalódott voltam, hogy nem jött ki jól a lépés, utólag nem bánom, hogy így alakult, mert a kudarcokból többet lehet tanulni, mint a sikerekből.”

Legfrissebb hírek

Európa-bajnok a női csapat standard pisztolyban

Egyéb egyéni
2026.05.11. 19:09

Nyolcadik lett a férfi csapat a puska összetett trióban a sportlövő Eb-n

Egyéb egyéni
2026.05.11. 13:45

Eb-aranyérmes a női sportpisztolyos trió

Egyéb egyéni
2026.05.10. 14:12

Sportlövő Eb: aranyéremért lőhet a magyar női pisztolyos csapat

Egyéb egyéni
2026.05.10. 12:05

Sportlövő Eb: Péni ezüstérmes, Nagybányai-Nagy bronzérmes 50 méter fekvőben

Egyéb egyéni
2026.05.10. 11:22

Sportlövő Eb: Fábián ötödik, Major hetedik női sportpisztolyban

Egyéb egyéni
2026.05.09. 16:22

Eb-ezüstérmes a magyar női sportpisztolyos csapat

Egyéb egyéni
2026.05.09. 11:41

Major Veronika harmadik, a csapat második az első nap után sportpisztolyban a sportlövő Eb-n

Egyéb egyéni
2026.05.08. 15:24
Ezek is érdekelhetik