Gyorssakk-vb: ismét Carlsen lett a világbajnok

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2022.12.29. 11:26
null
Magnus Carlsen nyert (Fotó: Getty Images, archív)
A klasszikus sakkozás világbajnoka, a norvég Magnus Carlsen nyerte a gyorssakk-világbajnokságot Almatiban, a korábbi kazah fővárosban, ahol hétfőtől szerdáig rendezték meg a rövidített játékidejű partikkal zajló csúcsvetélkedőt.

 

A 32 éves Magnus Carlsen ebben a sakkműfajban – 2014, 2015 és 2019 után – negyedszer lett világbajnok. A sportág nemzetközi szövetsége, a FIDE honlapjának beszámolója szerint a 13 fordulóban 10 pontot szerzett úgy, hogy egyetlen vereség mellett négyszer remizett és nyolc győzelmet aratott. A 15 perces alapidejű mérkőzések vb-jén a második a 18 esztendős német Vincent Keimer, míg a harmadik az amerikai Fabiano Caruana lett ugyancsak 9.5 ponttal. Az országváltása után román színekben először induló Rapport Richárd a nyolcadik helyen végzett 9 ponttal.

A női világbajnoki titulust a kínai Tan Csung-ji szerezte meg, miután a 11 fordulóban szintén 8.5 pontot gyűjtő kazah Dinara Szadukasszova elleni rájátszásos döntőben tie-breakben erősebbnek bizonyult. A harmadik helyen 8 ponttal az indiai Savita Shri zárt.

A rapidsakk után csütörtökön és pénteken, ugyancsak Almatiban a még rövidebb játszmákat jelentő villámsakkban – háromperces alapidejű meccseket váltva egymással – szintén 13 fordulós rendszerben vetélkednek a nemzetközi nagymesterek a világbajnoki elsőségért.

Legfrissebb hírek

Rapport Richárdék nyerték a sakkcsapatok Európa-kupáját

Egyéb egyéni
2026.10.24. 08:47

Sakkvilágranglista: Rapport rontott, Gaál Zsóka kikerült a legjobb százból

Egyéb egyéni
2026.10.01. 10:44

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.27. 12:58

Rapporték legyőzték a spanyolokat, a magyar válogatott az 5. a záró kör előtt a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.26. 18:15

Rapporték simán verték az osztrákokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.25. 17:18

A férfiak és a nők sem birtak a csehekkel a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.24. 16:45

Rapport újabb veresége ellenére legyőztük az ausztrálokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.23. 17:25

Keserű döntetlen a románokkal a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.21. 17:13