Darts: Aspinall oktatott, Baggish simán verte Campbellt

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.12.19. 01:10
null
Nathan Aspinall igazolta klasszisát (Fotó: Getty Images)
A dartsvilágbajnokság vasárnap esti programjában a vb talán eddigi legjobb meccsén Scott Williams 3:1-re legyőzte Ryan Joyce-t, és a 10. helyen kiemelt Nathan Aspinall is igazolta klasszisát Boris Krcmar ellen.

Mike De Decker lényegesen alacsonyabb körátlaggal győzte le a kanadai Jeff Smitht, de a legfontosabb dobások, a kiszállók a belgának sikerültek jobban. De Decker 3:1-gyel jutott a második körbe, ahol az osztrák Mensur Suljovic lesz az ellenfele.

 

 

Scott Williams és Ryan Joyce csatája egészen kimagasló színvonalat hozott. Williams úgy nyerte meg az első szettet, hogy 115.92-es körátlagot ért el, továbbá ötször dobott 180-as kört, és egy 164-es kiszállót is bemutatott. A második szett viszont Joyce-é lett, ráadásul ezt olyan hatékonyan hozta el, hogy a körátlaga ekkor 112.09-en állt.

A folytatásban Scott Williams játszott jobban, megnyerte a harmadik és a negyedik szettet, így a meccset is. Joyce sem vallott szégyent, mind a ketten 100 fölötti körátlagot értek el, sőt Joyce ebben felülmúlta riválisát. Ám, ahogy az első meccsen, az igazán fontos dobások többsége Williamsnek sikerült jobban – következő ellenfele a korábbi világbajnok Rob Cross lesz.

 


Az amerikai Danny Baggish nagyon sima meccsen, 3:0-ra legyőzte Matt Campbellt, majd a második kör részeként jött Nathan Aspinall és Boris Krcmar. A horvát játékos egyáltalán nem volt könnyű ellenfél, legalábbis az első két szettben. Aspinall megszerezte a vezetést, de utána 3–2-vel Krcmar egyenlített. A harmadik és a negyedik szett, ha csak a legkülönbséget nézzük – 3–1, 3–0 Aspinallnak –, akkor simának tűnhetett, de egyáltalán nem volt az. Az angolnak nagyon kellett koncentrálnia, hogy hozza ezeket a játékokat, de profihoz méltón megoldotta a feladatot.

 

 

DARTS
PDC-VILÁGBAJNOKSÁG
1. FORDULÓ
Mike De Decker (belga, 88.56)–Jeff Smith (kanadai, 92.09) 3:1
Scott Williams (angol, 100.32)–Ryan Joyce (angol, 103.04) 3:1
Matt Campbell (kanadai, 93.58)–Danny Baggish (amerikai, 92.96) 0:3
2. FORDULÓ
Nathan Aspinall (angol, 10., 97.8)–Boris Krcmar (horvát, 91.88) 3:1

Délutáni eredmények
1. FORDULÓ
Madars Razma (lett, 89.3)–Prakash Jiwa (indiai, 86.19) 3:0
Karel Sedlácek (cseh 98.72)–Raymond Smith (ausztrál, 92.4) 3:0
Luke Woodhouse (angol, 87.89)–Vladiszlav Omelcsenko (ukrán, 80.51) 3:0
2. FORDULÓ
Damon Heta (ausztrál, 20., 96.17)–Adrian Lewis (angol 82.96) 3:0

AZ 1. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
Luke Woodhouse (angol)–Vladislav Omelcsenko (ukrán) 3:0
Ryan Meikle (angol)–Lisa Ashton (angol) 3:2
Adam Gawlas (cseh)–Richie Burnett (walesi) 3:2
Simon Whitlock (ausztrál)–Christian Perez (Fülöp-szigeteki) 3:2

Jim Williams (walesi)–Sebastian Bialecki (lengyel)
William O'Connor (ír)–Beau Greaves (angol)3:0
Ritchie Edhouse (angol)–David Cameron (kanadai)
Alan Soutar (skót)–Mal Cuming (ausztrál)3:0

Jermaine Wattimena (holland)–Nathan Rafferty (északír) 2:3
Martin Lukeman (angol)–Jamamoto Nobuhiro (japán) 3:0
Ricky Evans (angol)–Fallon Sherrock (angol)
Adrian Lewis (angol)–Daniel Larsson (svéd)3:0

Keegan Brown (angol)–Florian Hempel (német) 2:3
Cameron Menzies (skót)–Diogo Portela (brazil) 3:1
Andrew Gilding (angol)–Robert Owen (walesi)
Geert Nentjes (holland)–Leonard Gates (amerikai)

Mickey Mansell (északír)–Ben Robb (új-zélandi)3:1
Keane Barry (ír)–Grant Sampson (dél-afrikai) 1:3
Rowby-John Rodriguez (osztrák)–Lourence Ilagan (Fülöp-szigeteki) 2:3
Danny Jansen (holland)–Paolo Nebrida (Fülöp-szigeteki)

Steve Beaton (angol)–Danny van Trijp (holland)
Jamie Hughes (angol)–Jimmy Hendriks (holland)
Boris Krcmar (horvát)–Szuzuki Toru (japán)3:0
Josh Rock (északír)–José Justicia (spanyol) 3:1

Niels Zonneveld (holland)–Lewy Williams (walesi)
Mike De Decker (belga)–Jeff Smith (kanadai) 3:1
Karel Sedlácek (cseh)–Raymond Smith (ausztrál) 3:0
John O'Shea (ír)–Darius Labanauskas (litván)

Scott Williams (angol)–Ryan Joyce (angol) 3:1
Matt Campbell (kanadai)–Danny Baggish (amerikai) 0:3
Madars Razma (lett)–Prakash Jiwa (indiai) 3:0
Martijn Kleermaker (holland)–Han Hszi-cseng (kínai)

A 2. FORDULÓ SORSOLÁSA ÁGRAJZ SZERINT
Gerwyn Price (walesi, 1.)–Luke Woodhouse (angol)
Raymond van Barneveld (holland, 32.)–Ryan Meikle (angol)
Ryan Searle (angol, 16.)–Adam Gawlas (cseh)
José de Sousa (portugál, 17.)–Simon Whitlock (ausztrál)

James Wade (angol, 8.)–Jim Williams (walesi)/Sebastian Bialecki (lengyel)
Gabriel Clemens (német, 25.)–William O'Connor (ír)
Danny Noppert (holland, 9.)–Ritchie Edhouse (angol)/David Cameron (kanadai)
Daryl Gurney (északír, 24.)–Alan Soutar (skót) 0:3

Michael Smith (angol, 4.)–Nathan Rafferty (északír)3:0
Martin Schindler (német, 29.)–Martin Lukeman (angol)
Joe Cullen (angol, 13.)–Ricky Evans (angol)/Fallon Sherrock (angol)
Damon Heta (ausztrál, 20.)–Adrian Lewis (angol) 3:0

Luke Humphries (angol, 5.)–Florian Hempel (német)
Vincent van der Voort (holland, 28.)–Cameron Menzies (skót)
Dave Chisnall (angol, 12.)–Andrew Gilding (angol)/Robert Owen (walesi)
Stephen Bunting (angol, 21.)–Geert Nentjes (holland)/Leonard Gates (amerikai)

Peter Wright (skót, 2.)–Mickey Mansell (északír)3:0
Kim Huybrechts (belga, 31.)–Grant Sampson (dél-afrikai)3:0
Dimitri Van den Bergh (belga, 15.)–Lourence Ilagan (Fülöp-szigeteki) 3:0
Krzysztof Ratajski (lengyel, 18.)–Danny Jansen (holland)/Paolo Nebrida (Fülöp-szigeteki)

Jonny Clayton (walesi, 7.)–Steve Beaton (angol)/Danny van Trijp (holland)
Brendan Dolan (északír, 26.)–Jamie Hughes (angol)/Jimmy Hendriks (holland)
Nathan Aspinall (angol, 10.)–Boris Krcmar (horvát) 3:1
Callan Rydz (angol, 23.)–Josh Rock (északír)

Michael van Gerwen (holland, 3.)–Niels Zonneveld (holland)/Lewy Williams (walesi)
Mensur Suljovic (osztrák, 30.)–Mike De Decker (belga)
Dirk van Duijvenbode (holland, 14.)–Karel Sedlácek (cseh)
Ross Smith (angol, 19.)–John O'Shea (ír)/Darius Labanauskas (litván)

Rob Cross (angol, 6.)–Scott Williams (angol)
Mervyn King (angol, 27.)–Danny Baggish (amerikai)
Gary Anderson (skót, 11.)–Madars Razma (lett)
Chris Dobey (angol, 22.)–Martijn Kleermaker (holland)/Han Hszi-cseng (kínai)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik