Tékvandó: Józsa Levente a kilencedik helyen végzett a világbajnokságon

2022.11.17. 10:29
null
Józsa Levente kilencedik lett a mexikói világbajnokságon (Fotó: Magyar Taekwando Szövetség)
A 20 éves Józsa Levente a vb szerdai napján, a háromfős magyar csapatból elsőként fellépve a 32 közé mérkőzés nélkül jutott be a 68 kilogrammos kategóriában, végül dominikai riválisa állította meg a legjobb 16 között, írta a Magyar Távirati Iroda.



A hazai szövetség beszámolója szerint a TFSE 20 éves versenyzője a vb szerdai napján, a háromfős magyar csapatból elsőként fellépve a 32 közé mérkőzés nélkül jutott be a 68 kilogrammos kategóriában, majd a legjobb 16-ban folytathatta, miután mindkét menetben felülkerekedett brazil ellenfelén.

A 2019-ben felnőtt Eb-bronzérmes, ifjúsági Európa-bajnok Józsa a nyolcaddöntőben az első két percet elvesztette, a másodikat megnyerte dominikai ellenfelével szemben, aki azonban a döntő menetben jobbnak bizonyult, így a magyar versenyző kilencedikként zárt súlycsoportjában.

A koreai eredetű küzdősport idei világbajnokságán a magyar csapatból legközelebb szombaton a tavalyi, tokiói olimpián ötödik Salim Omar szerepel, aki az 54 kilogrammosok mezőnyében indul.

Legfrissebb hírek

Tekvandó: Márton Viviana győzött a Dracula Openen

Egyéb egyéni
2026.10.25. 20:15

A tekvandós Salim Omar Gergely veretlenül lett második Floridában

Egyéb egyéni
2026.10.25. 11:19

Újabb sportvezetőt lőttek agyon Bulgáriában

Egyéb egyéni
2026.10.24. 14:45

A tekvandós Józsa Levente bronzérmet szerzett a Podgorica Openen

Egyéb egyéni
2026.10.13. 11:31

Márton Viviana aranyérmes a párizsi tekvandó Grand Prix-n

Egyéb egyéni
2026.10.10. 21:13

Tekvandó: Salim Kamilah az Albán Opent is megnyerte

Egyéb egyéni
2026.10.05. 08:54

Oroszország 2027-től ismét rendezhet világversenyeket tekvandóban

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:55

Márton Luana kilencedik lett a koreai tekvandó GP-n

Egyéb egyéni
2026.09.07. 11:53