Birkózás: három magyar is „dobogós” a világranglistán

CS. M.CS. M.
2022.11.15. 16:16
null
Lévai Tamás is bekerült a legjobbak közé (Fotó: MBSZ/UWW)
A Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) hivatalosan közzétette a 2022-es világranglisták végeredményét mindhárom szakágban. Magyar versenyző kötött- és szabadfogásban került be a legjobbak közé, egészen pontosan hárman – Lévai Zoltán, Lévai Tamás, Muszukajev Iszmail – súlycsoportjuk harmadik helyén végeztek. Ezáltal a dicsőségen túl 2000 dolláros pénzdíjjal is gazdagodtak, a második helyezettek 3000, az elsők 5000 dollárt kaptak – olvasható a Magyar Birkózók Szövetségének közleményében.


Lévai Zoltán (BHSE, kötöttfogás, 77 kg) a hazai rendezésű Európa-bajnokságon hetedik lett, ami 9400 pontot ért, nyári Matteo Pellicone-emlékversenyen szerzett aranyérmével 8000 pontot gyűjtött, míg a szeptemberi belgrádi világbajnoki ezüstérme 37 000 pontot hozott neki. Mindössze 600 ponttal, de lemaradt az idén világ- és Ázsia-bajnok kirgiz Akzsol Mahmudovval szemben, a ranglista élén pedig a török Yunus Emre Basar végzett – írja a magyar szövetség.

Zoltán öccse, Lévai Tamás (BHSE, kötöttfogás, 82 kg) 2022-ben megszerezte első, majd rögtön a második felnőtt világversenyes érmét, hiszen előbb a budapesti Eb-n (11 500 pont), majd a belgrádi vb-n (31 000) lett bronzérmes, így 42 500 ponttal szintén a világranglista harmadik helyén zárt. Érdekesség, hogy szerzett egy bronzérmet is a római rangsorversenyen, azt azonban a 87 kilogrammosok között nyerte, így a világranglistás pontjaiba nem számít bele. Egyébként a jövőjét 87 kilóban tervezi, hiszen ez az olimpiai súlycsoport, s neki az a célja, hogy kijusson a 2024-es párizsi ötkarikás játékokra.

Muszukajev Iszmail (FTC, szabadfogás, 65 kg) a Lévai fivérekhez hasonlóan a világranglistás dobogó alsó fokán végzett. Mindezt annak köszönhette, hogy tavasszal fantasztikus teljesítménnyel megnyerte a budapesti Európa-bajnokságot, majd ősszel a belgrádi világbajnokságon megszerezte pályafutása második világbajnoki bronzérmét is. A két medállal összesen 44 000 pontot ért el és mindössze 200 egységgel maradt alul a második indiai Bajranggal szemben.

Legfrissebb hírek

Szőke Alex: Még egy lapáttal rá kell tenni, tovább nyomni!

Birkózás
Tegnap, 8:07

Birkózás: Bácsi Péter szerint nem hangzik rosszul az eredménysorunk

Birkózás
2026.04.28. 09:15

Bajcajev Vlagyiszlav ezüstérmével zártuk a tiranai Európa-bajnokságot

Birkózás
2026.04.26. 19:40

Muszukajev Iszmail iskolabirkózást bemutatva Eb-bronzérmes Tiranában

Birkózás
2026.04.25. 19:14

Bajcajev Vlagyiszlav Európa-bajnoki döntőbe jutott!

Birkózás
2026.04.25. 17:56

Végh Eb-bronzmeccses, Bajcajev és Kuramagomedov elődöntős

Birkózás
2026.04.25. 13:01

Három másodpercen múlt Pók győzelme a világ- és Európa-bajnok ellen, Eb-ötödik lett Tiranában

Birkózás
2026.04.24. 20:38

Muszukajev nem bírt az ifjú moldovaival, Eb-bronzmeccses

Birkózás
2026.04.24. 17:38
Ezek is érdekelhetik