Dopping: marad a marihuána a tilalmi listán

Vágólapra másolva!
2022.09.13. 11:22
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) nem tervezi a marihuána levételét a sportolók számára tiltott szerek listájáról – értesült a The Wall Street Journal.

Az amerikai lap azután számolt be a WADA álláspontjának változatlanságáról, hogy korábban a nyugati sporttársadalom több tagja a marihuána törlése ellen emelt szót, mondván: a drog sportteljesítményre gyakorolt hatása erősen kétséges. WADA álláspontjának változatlanságáról, hogy korábban a nyugati sporttársadalom több tagja a marihuána törlése ellen emelt szót, mondván: a drog sportteljesítményre gyakorolt hatása erősen kétséges.

A WADA szakértőkből álló tanácsadó testülete ugyanakkor támogatta a tilalom fenntartását, hangsúlyozva, hogy a rendelkezésre álló tudományos adatok szerint a szer megfelel a listára kerülés kritériumainak.

A világ vezető antidopping-ügynöksége – amelynek költségvetését fele-fele részben állja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, illetve az aláíró országok – szeptember 23-i ülésén hagyja jóvá a frissítetttilalmi listát, amely január 1-jén lép hatályba.

Legfrissebb hírek

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.30. 12:04

Emelkedett a doppingesetek száma 2021-ben és 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.28. 14:45

Fennakadt a doppingvizsgálaton a női maratoni futás világrekordere

Atlétika
2025.07.17. 20:08

Doppingvétség miatt két évig nem versenyezhet a kétszeres olimpiai bajnok üzbég tekvondós

Egyéb egyéni
2025.07.12. 13:03

A CAS szerint is ártatlan az olimpiai ezüstérmes francia vívó

Egyéb egyéni
2025.07.07. 17:31

Három hét alatt hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2025.07.05. 12:05

Sífutó olimpiai bajnok bukott meg a doppingteszten

Téli sportok
2025.06.25. 20:25

A WADA elnöke bírálta a „doppingolimpia” szervezőit

Egyéb egyéni
2025.06.12. 12:46
Ezek is érdekelhetik