Birkózó-vb: Lévai Tamás bronzmeccses Belgrádban

2022.09.11. 17:29
null
Lévai öröme a negyeddöntő után (Fotó: Imago Images)
Lévai Tamás (87 kg) technikai tussal (8:0) kikapott az Ázsia-bajnok, világbajnoki bronzérmes üzbég Dzsalgaszbaj Berdimuratovtól a Belgrádban zajló birkózó-világbajnokság vasárnapi elődöntőjében.

 

Lévai három magabiztos győzelem után állt azzal az üzbég Dzsalgaszbaj Berdimuratovval szemben, aki a negyeddöntőben nagyon simán, 11:0-ra verte meg az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok azeri Rafig Huseynovot. A négy között nem úgy alakultak az események, ahogyan azt U23-as világbajnokunk eltervezte: az első menet közepén riválisa kapta a passzivitásért járó pontot, ezzel együtt lenti helyzetből támadhatott. Lévait először kettő, majd négy pontért eldobta, így már 7:0-t mutatott az eredményjelző. A magyar a második akciót szabálytalannak érezte, ezért kikérte a challenge-et, de nem volt igaza, így Berdimuratovnak újabb pont járt, amivel kialakult a technikai tus (8:0). Tamás hétfő este a bronzmérkőzésen léphet szőnyegre.

BIRKÓZÁS
VILÁGBAJNOKSÁG, BELGRÁD

Kötöttfogás, 87 kg. Elődöntő
Dzsalgaszbaj Berdimuratov (üzbég)–Lévai Tamás 8:0

Legfrissebb hírek

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
21 órája

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Vízilabda BL: visszatér Belgrádba a négyes döntő

Vízilabda
2026.09.11. 16:22

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14

Belgrád fényei – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.08.23. 00:01

Báger Barbara bronzérmes az U20-as birkózó-vb-n

Birkózás
2026.08.20. 21:33