Multisport Eb, asztalitenisz: most elmaradt a bravúr, Majoros Bence nem jutott be a nyolcaddöntőbe

SZ. M.SZ. M.
2022.08.19. 10:56
null
Majoros Bence a tőle megszokott módon nagyon küzdött, de ez most nem volt elég a továbbjutáshoz (Fotó: MTI)
Férfi egyesben a 16 közé jutásért Majoros Bence Anton Källberggel mérkőzött meg, akit egy hónappal ezelőtt Budapesten nagy bravúrral legyőzött. Most nem sikerült csodát tenni, a svéd öt játszmában győzött.

A müncheni Európa-bajnokság hetedik napjára asztaliteniszezőink közül már csak Majoros Bence és András Csaba maradt versenyben, mind a ketten a legjobb 32 között várták a folytatást. Elsőként Majoros (világranglista-100.) állt asztalhoz, a svéd Anton Källberg (18.) elleni összecsapás a papírforma alapján az ellenfélnek állt, hiszen a 25 éves skandináv a világelithez tartozik, a német Bundesliga egyik sztárcsapatát, a Borussia Düsseldorfot erősíti, május óta már top 20-as játékos, s hogy jó formában van, azt bizonyítja, hogy a müncheni Eb-n férfi párosban honfitársával, Jon Perssonnal bronzérmet szerzett. Persze Majoros Bencét sem kell félteni, többször is győzött már jóval előrébb jegyzett játékossal szemben, sőt a kettejük közös múltjának legutóbbi állomása is a magyar játékos bravúrjával végződött: a wtt-sorozat júliusi budapesti star contender versenyén – ugyancsak a 16 közé jutásért – Majoros 3:1-re legyőzte a svédet. Källberg érezhetően nem szerette volna, ha ez megismétlődik, s ugyan szoros csata folyt az asztalnál, az első két szett hajrájában felé billent a mérleg nyelve. A harmadik etap talán fordulatot hozhatott volna, ugyanis az előzőeknél is szorosabban alakult, de miután 15:13-ra ezt is a svéd nyerte meg, érezhető volt, hogy innen már nincs visszaút. A magyar játékos ugyan egy szettet még elcsípett, a svéd végül 4:1-re megnyerte a mérkőzést.

Majoros Bence számára tehát véget ért az Európa-bajnokság, a másik magyar, András Csaba mérkőzése a 16 közé jutásért a program szerint 11.40-kor kezdődik, ellenfele a német Dimitrij Ovtcharov lesz.

MULTISPORT EURÓPA-BAJNOKSÁG, ASZTALITENISZ
Férfiak.
Egyes. A 16 közé jutásért:
Källberg (svéd)–Majoros Bence 4:1(8, 8, 13, –7, 9)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba a főtábla első fordulójában búcsúzott Los Angelesben

Egyéb egyéni
15 órája

Asztalitenisz: András Csaba bravúros győzelem után főtáblás az amerikai Grand Smash-en

Egyéb egyéni
2026.06.28. 09:56

Asztalitenisz: András Csaba győzelemmel kezdett a Grand Smash-en

Egyéb egyéni
2026.06.27. 09:19

Asztalitenisz WTT: András Csaba kikapott a selejtező második fordulójában Ljubljanában

Egyéb egyéni
2026.06.17. 15:10

Fenn az ernyő, nincsen kas – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.06.16. 23:56

Asztalitenisz: András Csaba párosban is búcsúzott

Egyéb egyéni
2026.06.11. 16:23

Asztalitenisz: András Csaba párosban főtáblára jutott Zágrábban

Egyéb egyéni
2026.06.10. 20:51

Kóczián Éva 90 éves lett

Egyéb egyéni
2026.05.25. 13:45
Ezek is érdekelhetik