Ukrajna: Oroszországi szerepvállalásai miatt eltiltották az olimpiai bajnokot

CS. B., MTICS. B., MTI
2022.07.13. 16:40
null
Ukrajnában eltiltották az olimpiai bajnok Viktor Petrenkót (Fotó: AFP)
Oroszországi szerepvállalásai miatt az Ukrán Műkorcsolya-szövetség eltiltotta az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Viktor Petrenkót.

 

Az 53 éves műkorcsolyázó dél-oroszországi bemutatókon lép fel, és az ukrán szövetség szerdai közleménye szerint a versenyző cselekedete szégyenletes, hiszen Oroszország február 24. óta háborúban áll Ukrajnával.

Az odesszai születésű Petrenko olimpián szovjet színekben 1988-ban harmadik, a Független Államok Közössége színeiben pedig 1992-ben aranyérmes volt. Világbajnokságokon szovjetként kétszer volt második, és 1988-ban Budapesten harmadik, majd FÁK-versenyzőként 1992-ben győzött. Európa-bajnokságokon szovjetként kétszer diadalmaskodott, kétszer volt harmadik, FÁK-színekben második lett, míg 1994-ben, immár ukrán műkorcsolyázóként aranyérmes lett.

Később volt az ukrán szövetség alelnöke, és az 1990-es évek közepe óta gyakran dolgozott az Egyesült Államokban is.

Az ukrán vezetés Anatolij Timoscsuk labdarúgóedzőt is eltiltotta otthon, mivel továbbra is Szentpéterváron dolgozik: az egykori országos kedvencet megfosztották edzői engedélyétől, a nemzeti színekben válogatott labdarúgóként kiérdemelt összes címét és elismerést visszavették tőle.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Az oroszok követelik, hogy a torna-vb ne legyen olimpiai kvalifikációs verseny

Torna
2026.10.15. 14:23

„Öt éve koldusként járok-kelek” – a túlélésért küzd az ukrán kézilabda

Kézilabda
2026.10.15. 11:59

Érvényben marad az Orosz és a Fehérorosz Teniszszövetség felfüggesztése

Tenisz
2026.10.14. 09:37

Torna-vb: tajtékzik az orosz szövetség, a világbajnok Melnyikovát továbbra sem engedik be Hollandiába

Torna
2026.10.13. 22:42

A CAS nem kapott Kamila Valijeva versenyzésére vonatkozó kérelmet

Téli sportok
2026.10.08. 11:32

Kiváló hangulatról írnak a szlovákok az ukrán–magyar NL-mérkőzés után

Magyar válogatott
2026.10.06. 16:40

Megműtötték Sviatchenko Alexei vállát

Téli sportok
2026.10.06. 13:57

Olvasóink szerint Csinger Márk volt a magyar válogatott legjobb játékosa az ukránok ellen

Magyar válogatott
2026.10.06. 12:53