Öttusa-vb: Gulyás Michelle és Simon Sarolta is döntős

MTI/D. S. B.MTI/D. S. B.
2022.07.29. 21:31
null
Gulyás Michelle döntőbe jutott az alexandriai vb-n (Fotó: Tumbász Hédi)
A négy elődöntős magyar közül kettő – Gulyás Michelle és Simon Sarolta – jutott fináléba az alexandriai öttusa-világbajnokság női egyéni és csapatversenyében.

 

A 70 fős mezőny szerdán a selejtezővel kezdett, onnan 36-an léptek tovább. Ezt követte a csütörtöki körvívás, melynek eredményét magukkal vitték a versenyzők az elődöntőbe, és a továbbjutók a döntőben is ezzel a pontszámmal kezdenek. A péntek délutáni-esti elődöntőben két 18-as csoportban zajlottak a küzdelmek, a szombati döntőbe csoportonként az első hét-hét közvetlenül, további négy öttusázó pedig pontszáma alapján jutott be.

A legjobban Simon Sarolta vívott csütörtökön a magyarok közül, ő – a nemzetközi szövetség eredményközlője alapján – 22 ellenfelét legyőzte és csak 13-tól kapott ki, ezzel az A-csoportban a második-harmadik helyen állt. A pénteki folytatásnál a bónuszvívásban négy pluszpontot szerzett, majd a 200 méteres úszásban a 16. időt érte el 2:23.97 perccel. A négy lövészettel megszakított 3200 méteres futás előtt hatodik volt, végül elsőként ért célba.

Ugyanitt Réti Kamilla a 13-15. pozíciót foglalta 15 sikeres és 20 vesztett asszóval, majd ő is négy pluszpontot vívott még össze. Úszásban a 18. idő – 2:28.99 – volt az övé, emiatt a 17. helyen állt a kombinált szám előtt, és csak egyet tudott előrelépni.

Eredményesen vívott csütörtökön a tavaly vb-bronzérmes Gulyás Michelle is: 20 győzelemmel és 15 vereséggel zárt, ezzel a pénteki folytatás előtt a B-csoportban a harmadik volt. Ezen a pozícióján javított egyet a kombinált számig úgy, hogy a bónuszvívásban nem nyert asszót, úszásban viszont 2:12.22-vel a harmadik időt érte el. A verseny utolsó szakaszában maradt is a második helyen.

Vele egy mezőnyrészben szerepelt Guzi Blanka, akinek korántsem ígérkezett könnyűnek a döntőbe jutás, mert a vívásban elért 11/24-es mérlegével a 17. pozícióból kezdte a pénteki napot. A bónuszvívásban nem tudta növelni pontjainak a számát, majd a medencében 2:16.06-tal kilencedik lett, ezzel 16. volt a lövészetes futás előtt, melyben négy helyet lépett előre.

Szombaton rendezik a férfiak döntőjét is 16.05-től – a 18-as mezőnyben ott lesz Demeter Bence, Bőhm Csaba, Szép Balázs, Bereczki Richárd is –, míg a női finálé 20.05-kor kezdődik.

(MTI)

Legfrissebb hírek

„Sikerült megkoronázni a hetet” – Tamás Botond az öttusa Eb után

Egyéb egyéni
16 órája

Szinte lemásolta a tavalyi Eb-t az Isztambulban is az éremtáblázat élén végző magyar öttusaválogatott

Egyéb egyéni
2026.08.10. 08:40

Öttusa Eb: Koleszár Mihály és Guzi Blanka ismét aranyérmes vegyes váltóban

Egyéb egyéni
2026.08.09. 15:19

Öttusa: Európa-bajnok a magyar férficsapat, Tamás Botond ezüstérmes

Egyéb egyéni
2026.08.08. 19:01

Öttusa Eb: Guzi Blanka Európa-bajnoki bronzérmes Isztambulban, a magyar csapat a dobogó tetején

Egyéb egyéni
2026.08.08. 11:08

Öttusa Eb: Tamás Botond döntős, Bőhm Csaba őrült hajrában éppen csak lemaradt

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:04

Öttusa-Eb: Koleszár Mihály és Szép Balázs döntőbe jutott Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 14:00

Öttusa Eb: Bauer Blanka és Erdős Rita is csatlakozott Guzi Blankához az isztambuli döntőben

Egyéb egyéni
2026.08.06. 19:09