Birkózás: Fritsch, Lévai és Losonczi is aranyérmet nyert Varsóban

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.07.25. 11:06
null
Lévai Zoltán aranyérmet szerzett Varsóban (Fotó: MBSZ/UWW)
Három nemzetközi versenynek adott otthont Lengyelország. A magyar birkózók hat érmet szereztek Varsóban – írja Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ).


A szeptemberi belgrádi világbajnokságra való felkészülés egyik fontos állomása volt a női Poland Open, valamint a szabadfogású Ziolkowski- és a kötöttfogású Pytlasinski-emlékverseny Varsóban. A rangos viadalokon a magyar válogatott női birkózásban és szabadfogásban öt-öt, kötöttfogásban pedig tizenkét versenyzővel vett részt.

Utóbbi szakág kiemelkedő teljesítményt nyújtott, hiszen hat érmet, köztük három aranyat szerzett és a 24 résztvevő nemzet között megnyerte a csapatok pontversenyét. A budapesti Európa-bajnokság hőse, Fritsch Róbert a tőle elvárt birkózást bemutatva érdemelte ki a 72 kilogrammosok aranyérmét. Különösebb probléma nélkül jutott be az örmény Hacsatrjan elleni fináléba, ahol 6:0-ról sikerült fordítania 7:6-ra.

Eggyel feljebb a szívizomgyulladás után tavaly visszatérő, 2020-as Eb-2. ifjabb Lévai Zoltán bravúros teljesítményt nyújtott, hiszen három olyan versenyzőt is legyőzött, aki tavaly Lőrincz Tamás ellen küzdött a tokiói olimpián… Lévai előbb az ötkarikás játékokon ezüstérmes kirgiz Mahmudovval bánt el 6:0-ra, majd a vb-bronzérmes iráni Geraejt győzte le technikai tussal (9:0). A döntőben a Tokióban bronzérmes japán Jabiku sem okozott nehézséget a Honvéd klasszisának.

A kötöttfogás alakulat harmadik aranyérmét a 87 kilogrammos Losonczi Dávid szerezte, aki 97 kilogrammos kitérője óta megállíthatatlan, zsinórban negyedik nemzetközi versenyét nyerte meg idén. Ezúttal a vb-második Kessidis mellett egy kínait, egy bolgárt és honfitársát, az egy súllyal lejjebb idén Eb-3. Lévai Tamást is technikai tussal győzte le a döntőbe vezető úton, ahol aztán az Eb-címvédő dán Bisultanov visszalépett ellene.

Nemcsak a finálékban, hanem bronzmeccseken is jeleskedtek a mieink: dobogóra állhatott a 87 kilóban Szilvássy Erik és Lévai Tamás, valamint a 97 kilóban a vb-2. Szőke Alex is. Az idei Eb-3. Vitek Dáriusz (130 kg) 5. lett, csakúgy, mint a nőknél Szabados Noémi (68 kg), szabadfogásban pedig Vida Csaba (79 kg) és a Budapesten Eb-bronzérmes Ligeti Dániel (125 kg).

Legfrissebb hírek

Bognár Erika éremért birkózna a szeptemberi világbajnokságon

Birkózás
2025.07.30. 09:05

Lévai Zoltán: Kő-papír-ollózhattunk volna Leventével a 77 kilóért

Birkózás
2025.07.28. 07:56

Fókusz: repültek a szőnyegen

Képes Sport
2025.07.27. 18:25

Birkózás a békéért: 6–4-re verték az oroszok az amerikaiakat a KIMBA-n

Birkózás
2025.07.22. 09:16

Bácsi Péter: Házigazdái lehetünk a legnívósabb UWW-rangsorversenynek

Birkózás
2025.07.22. 09:04

Két-két kötöttfogású ezüst- és bronzérem a budapesti UWW-rangsorverseny záró napján

Birkózás
2025.07.20. 20:05

Losonczi, Szabados és Vitek ezüstérmes az UWW-rangsorversenyen

Birkózás
2025.07.19. 20:18

Bognár Erika megnyerte a Polyák Imre–Varga János-emlékversenyt!

Birkózás
2025.07.18. 19:57
Ezek is érdekelhetik