Dopping: örökös eltiltást kapott négy orosz orvos

2022.05.06. 14:23
null
Fotó: AFP
Az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) négy orvosnőt örökre eltiltott hivatásának gyakorlásától, mivel bebizonyosodott, hogy nem megengedett módszerekkel és gyógyszerekkel segítettek versenyzőknek a jobb eredmények elérésében – olvasható a Magyar Távirati Iroda által kiadott hírben.

 

Valamennyien a csuvasföldi egészségügyi minisztérium sportorvosi központjában dolgoztak, és a RUSADA közleménye szerint vétkesnek találták őket „a sportban tiltott módszer felírásának és alkalmazásának eseteiben”, s különböző gyógyszereket intravénás infúzióval juttattak be sportolók szervezetébe „a megállapított megengedett határértéket meghaladó mennyiségben”.

A most lezárult vizsgálatot még 2017 júniusában indították, és a friss döntés szerint 70 sportolónál látták igazoltnak, hogy esetükben a doppingszabályokat felrúgó tiltott módszerrel éltek.

A jelentés nem tért ki arra, mely sportágak képviselőiről van szó, azt viszont közölték, hogy az örökre száműzött négy orvos mellett számos sportolót hosszabb-rövidebb időre eltiltottak a versenyzéstől.

A legsúlyosabb fegyelmi ítélet szerint 12 versenyzőt zártak ki a sportból két esztendőre szólóan.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Nyolc tunéziai labdarúgó szervezetében tiltott szert találtak

Foci vb 2026
2 órája

Több mint hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
8 órája

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
Tegnap, 18:11

London 2012: elvették Gulijeva ezüstjét is, megint új sorrend a 800 méteren

Atlétika
2026.06.23. 18:37

Tizenkét év doppingbüntetés a vb-ezüstérmes amerikai sprinternek

Atlétika
2026.06.06. 12:45

Doppingvétségért összesen 291 oroszt büntetett a WADA a moszkvai laboradatok alapján

Egyéb egyéni
2026.05.01. 16:35

Négyéves eltiltást kapott, már fellebbezett a Chelsea sztárja

Angol labdarúgás
2026.04.29. 18:15

Tour de Hongrie: visszavonták az MBH rajtengedélyét Makrai doppingesete után

Kerékpár
2026.04.17. 11:50
Ezek is érdekelhetik