Vívás: erős mezőny a budapesti férfi kard-vk-n

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
2022.03.16. 13:50
Nagy és erős mezőny indul a péntek-szombati Gerevich–Kovács–Kárpáti férfi egyéni kard, illetve a vasárnap sorra kerülő Zarándi Csaba-csapatvilágkupán – írja az MTI.

A hazai szövetség szerdai tájékoztatása szerint ukrán, fehérorosz és orosz vívók nem érkeznek a magyar fővárosba, de a világranglista első húsz helyezettje közül tizenhat így is itt lesz, köztük a teljes dél-koreai válogatott az olimpiai és világbajnok csapatával, valamint a tokiói olimpia első négy helyezettje, Szilágyi Áron, az olasz Luigi Samele, a georgiai Sandro Bazadze és a dél-koreai Kim Dzsung Hvan. A háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi mellett pástra lép az ötkarikás bronzérmes magyar csapat további három tagja, az egyéni világbajnok Szatmári András, valamint Decsi Tamás és Gémesi Csanád, továbbá a teljes magyar utánpótlás-élvonal.

Csaknem három év után láthatják a nézők itthon a kardozókat, mert a 2019-es budapesti világbajnokság után a 2020-as kard-vk elmaradt, a tavalyit pedig zárt kapuk mögött rendezték meg a koronavírus-járvány miatt. Most viszont a járványügyi korlátozások feloldásával látogatható az esemény a BOK-csarnokban.

Szilágyi a tokiói játékok után itthon tér vissza a nemzetközi porondra, mivel korábban elmaradt a varsói és a padovai vk. A szövetség honlapjának előzetese szerint Szilágyi Londonban – ott dolgozik a felesége – és Budapesten készült, jó állapotban érzi magát, s kiemeltként szombaton, a legjobb 64 között kezd.

Decsi András vezetőedző emlékeztetett: az elmúlt évihez kicsit hasonló a helyzet, ezúttal is elmaradtak a versenyeik, és március közepén Budapesten lépnek először pástra a szezon során a legerősebb összeállításukban.

„Nagyon várjuk a hétvégét, de a jelek szerint így van ezzel mindenki, mivel nagyon nagy mezőny érkezik. A felkészülésünk jól sikerült, a kadétok, a juniorok és néhány külföldi vívó bevonásával edzőpartnerben sem volt hiány, az ünnep is munkával telt, hétfőn és kedden egyaránt edzettünk. Abban természetesen biztos vagyok, hogy mindenki a legjobbját akarja nyújtani a hétvégén, aztán hogy ez mire lesz elég, azt ebben a helyzetben nagyon nehéz megmondani” – idézte őt a hunfencing.hu oldal.

Az egyéni kard-vk-n pénteken 10 órától a selejtező zajlik a legjobb 64-ig, majd szombaton 10-től a főtábla asszói következnek, a négyes döntő pedig 15 órakor kezdődik. Vasárnap 9-től a csapatok versenyeznek a 32-es táblán, a bronzmeccset 14 óra 30 percre a döntőt 15 óra 45 percre tervezik a szervezők.

Legfrissebb hírek

Vívó-vb: a bronzéremért vívhat a férfi kardcsapat Hongkongban

Egyéb egyéni
2026.07.30. 08:53

Vívó-vb: négy között a férfi kardcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.30. 07:32

Vívó-vb: hetedik a férfi tőrcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.28. 11:18

Vívó-vb: Szilágyi Áron a negyeddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2026.07.27. 11:41

Nemcsik Zsolt: Volt tartása a csapatnak

Egyéb egyéni
2026.06.21. 12:15

Szatmári András bronzérmes a vívó Eb-n

Egyéb egyéni
2026.06.17. 20:49

Vívó Eb: Szatmári András már érmes Antonyban

Egyéb egyéni
2026.06.17. 19:24

Vívás: négy magyar a férfi kardozók kairói világkupaversenyének főtábláján

Egyéb egyéni
2026.05.22. 17:17