Sportlövő-vk: Mészáros Eszter negyedik légpuskában a kairói viadalon

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.02.28. 15:24
null
Mészáros Eszter negyedik lett Kairóban (Fotó: Földi Imre)
Mészáros Eszter a negyedik helyen végzett a női légpuskások versenyében kedden a Kairóban zajló sportlövő-világkupaversenyen – írja az MTI.


A nemzetközi szövetség honlapja szerint a tokiói olimpián ebben a számban 20. helyezett, 19 éves tehetség az alapversenyben 629.4 körrel a kilencedik legjobb volt a 118 fős mezőnyben. Így is továbbjutott azonban a legjobb nyolcat felvonultató elődöntős körbe, mivel az előtte végzők közül az olasz Sofia Ceccarello versenyen kívül lőhetett.

Az új rendszerű, idei évtől bevezetett finálés szakasz első felében a nyolcast két négyes csoportra osztották, melyekből az első kettő jutott tovább, s lőhetett az érmekért. A kvartettek küzdmelmei során minden sorozat után rangsorolták a lövőket, és helyezési számuknak megfelelően pontokat kaptak. Az első négy, a negyedik egy pontot. A tizedik sorozat után az utolsó számára befejeződött a küzdelem, a többiekre pedig még öt lövés várt. Mészáros az elődöntős szakaszban nagyszerűen célzott és nagy fölénnyel az első helyen végzett.

Ezt követően az állva maradt négy puskás folytatta a küzdelmet a korábbi szakaszhoz hasonló rendszerben, a 15 lövés végén pedig az első kettő az aranyéremért különcsatát vívott. Mészáros Eszter jól kezdte a versengést, ám a tizedik lövés végéig visszacsúszott a negyedik pozícióba, így ott is zárt. A győzelmet a francia Océanne Muller szerezte meg.

A nőknél Mészáros mellett Dénes Eszter és Bajos Gitta képviselte a magyar színeket. Előbbi 628.9 körrel a 12., utóbbi 628.7-del a 13. helyen zárt.

A férfiaknál Péni István nem utazott el Egyiptomba, Pekler Zalán pedig 628.7 körös teljesítménnyel a tizedik lett a 103 fős mezőnyben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik