Olimpia 2036: Egyiptom is szeretne házigazda lenni

R. P.R. P.
2022.01.03. 14:08
null
Egyiptom is házigazda lenne (Fotó: AFP)
Újabb országként Egyiptom jelentette be, hogy szeretne otthont adni a 2036-os nyári olimpiának.

 

A pályázási szándékot az arab ország sportminisztere hozta nyilvánosságra – adta hírül az ötkarikás ügyekben járatos insidethegames.biz oldal. Asraf Szobhi a Sky News Arabiának nyilatkozva elmondta, hogy Egyiptom a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz (NOB) benyújtandó hivatalos kérelmével ringbe száll a házigazda tisztért. Hozzátette, hogy jelenleg egy átfogó – műszaki, logisztikai és pénzügyi szempontokat is alaposan mérlegelő – megvalósíthatósági tanulmányon dolgoznak, de a Kairótól 45 kilométerre keletre fekvő új közigazgatási fővárosban már folynak a munkálatai annak a sokmillió dolláros sportkomplexumnak, amelyben többek között 90 ezer férőhelyes stadion, olimpiai méretű úszómedence, több teniszpálya és egy fedett csarnok kap majd helyet.

Thomas Bach NOB-elnök korábban arról beszélt: szeretné, ha az olimpia Afrikába is eljutna, és eltökélt szándéka elérni, hogy afrikai nemzetek is pályázzanak a játékokra, mivel ez az egyetlen lakott kontinens, amely még nem rendezett olimpiát. A sportminiszter elmondása szerint az afrikai nemzeti olimpiai bizottságok szövetsége támogatja országa törekvését.

Egyiptom mellett eddig India, Oroszország, Spanyolország, Törökország, Németország és Ukrajna jelezte érdeklődését a 2036-os játékok megrendezése iránt. A következő nyári olimpiának Párizs ad otthont 2024-ben, négy évvel később Los Angeles, 2032-ben Brisbane lesz a házigazda.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
3 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Korrekorder világelsője lesz a női fallabdázóknak

Egyéb egyéni
2026.09.19. 12:42

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53