Darts: három hónappal későbbre halasztották a WDF-vb-t

Vágólapra másolva!
2021.12.15. 17:43
null
Ihász vb-debütálása három hónappal csúszik (Fotó: facebook.com/Magyar Darts Szövetség)
Amint arról beszámoltunk, elkészült a WDF (World Darts Federation) az eredeti tervek szerint január 1-9. között sorra kerülő világbajnokságának sorsolása, amelyen Ihász Veronika személyében a női mezőnyben először magyar versenyző is indul. A dartsnews.com szakportál beszámolója szerint azonban a koronavírus Nagy-Britanniában új erőre kapó omikron-variánsa miatt csak 2022. április 2-10. között rendezik majd meg a tornát.

A legendás Lakeside-világbajnokságot a British Darts Organization megszűnése után (a tavalyi vb elmaradt) először rendezi meg a World Darts Federation január elején. A nőknél először indulhat magyar versenyző.

Ihász Veronika az első fordulóban az amerikai Paula Murphyvel játszik, a mérkőzés győztese a sorozathoz a második körben csatlakozó, ötödik kiemelt angol Beau Greaves ellenfele lesz. A mindössze 17 éves Greaves a 2020-as BDO-vb-n elődöntős volt.

„Nagyon csalódottak vagyunk, hogy ezt a döntést kellett hoznunk, főleg, mert rendkívül izgatottak voltunk, hogy darts végre visszatér a Lakeside-ra. Ugyanakkor, meg kell értenie mindenkinek, hogy a jelenlegi helyzetben a játékosaink és a szurkolók egészségének megőrzése a legfontosabb szempont. Rendkívül nehézkessé vált az utazás, ami a tengerentúlról és a kontinensről érkező játékosaink számára hátrányos részvételi feltételeket teremtene. Mi viszont azt szeretnénk, hogy egy igazán globális bajnokságot tudjunk rendezni, úgyhogy reméljük, az áprilisi időponttal már minden játékosunk álmait életben tudjuk majd tartani” – fogalmazott indoklásában a WDF főtitkára, Nick Rolls.

 

 

Legfrissebb hírek

Már csak öt hely kiadó a Hungarian Darts Trophyra

Egyéb egyéni
18 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
2025.07.27. 22:38

Luke Littler: Minden nyíl tökéletes volt, ezt nem lehet felülmúlni

Egyéb egyéni
2025.07.27. 10:26

Szenzáció! Luke Littler tökéletes legben dobott történelmi kilencnyilast – videó

Egyéb egyéni
2025.07.26. 23:52

Littler és Rock is nagy meccsen jutott be az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 23:54

Wade és Clayton is bejutott az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 00:20

Harmincketten már jogot szereztek a Hungarian Darts Trophy-indulásra

Egyéb egyéni
2025.07.24. 11:45

Ötleges hátrányból, hatalmas csatában jutott tovább Luke Littler a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.24. 00:19
Ezek is érdekelhetik