Torna: arany, bronz, plusz egy bónusz díj Bácskaynak a vk-n

Vágólapra másolva!
2021.09.12. 20:44
null
Bácskay Csenge remekül teljesített a mersini világkupaversenyen (Fotó: Dömötör Csaba – archív)
Három első helyet gyűjtött be a magyar különítmény a mersini Challenge világkupaverseny szerenkénti döntőiben.

Akkor soroljuk – elsőként a hölgyekre fókuszálva: a mersini Challenge világkupa-viadalon Bácskay Csenge (Postás SE) ugrásban az első, gerendán a harmadik helyen végzett, Székely Zója (Postás SE) felemás korláton nyert, míg Böczögő Dorina (MTK) talajon lett a második.

Bácskay Csenge jó ideje az ugrásra fókuszál leginkább, s a versenyeken is ezen a szeren a legeredményesebb, Mersinben ennek nemcsak a szerenkénti fináléban szerzett arany lett az eredménye, hiszen Bácskay ezen a szeren a 2020–2021-es idény összetett vk-elsőségét is megszerezte.

"Boldog vagyok, hogy ilyen jól sikerült ez a világkupaverseny – nyilatkozta Bácskay. – Nem mondom, hogy nem izgultam az ugrás előtt, mert a bemelegítés nem ment jól, így tartottam attól, hogy téthelyzetben nem sikerül mindaz, amit elterveztem. Szerencsére nem így történt. Gerendán már tét nélkül versenyeztem, a harmadik helyre egyáltalán nem számítottam. A vk-győzelemnek is örülök, őszintén szólva nem is tudtam, hogy van ilyen díj..."

A férfiaknál a nyújtóspecialista Vecsernyés Dávid (BHSE) Mersinben is megmutatta, miért ez a szer a kedvence, hiszen magabiztosan győzött.

"Elégedett vagyok, sokkal jobb állapotban voltam vasárnap, és jobban is éreztem magam, mint legutóbb, a koperi viadalon – mondta el Vecsernyés. – A selejtezőben akadtak hibáim, ezeket a döntőre sikerült kijavítanom, már csak a leugrásom volt "koszos", remélem, az októberi világbajnokságra teljesen összeáll a gyakorlatom."

A mersini vk-viadalon Böczögő Dorina ugrásban az ötödik, Balázs Krisztián (FTC) korláton a hetedik, nyújtón és gyűrűn a nyolcadik lett, Mészáros Krisztofer (Győri AC) talajon az ötödik, ugrásban a hatodik helyet végzett, míg Tomcsányi Benedek (Győri AC) gyűrűn hatodikként zárt.

Legfrissebb hírek

Az orosz tornászok semlegesként indulhatnak az európai versenyeken

Egyéb egyéni
2025.11.29. 11:20

Torna: tisztes helytállás és értékes helyezések az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
2025.11.27. 14:40

Torna: Kis Dominik 20. lett egyéni összetettben az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
2025.11.22. 17:50

Torna: tizedik lett a magyar fiúcsapat a manilai ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
2025.11.21. 10:50

Torna: jön az ifjúsági világbajnokság Manilában

Utánpótlássport
2025.11.19. 15:16

Torna: megoperálták Székely Zója térdét

Torna
2025.11.18. 18:44

„Imádtam tornászni és tornát tanítani” – 90 éves Kertész Alice

Képes Sport
2025.11.17. 06:31

Egy-egy magyar arany- és bronzérem született az aerobik Eb-n

Torna
2025.11.16. 19:15
Ezek is érdekelhetik