Európai Játékok: a kick-box is szerepel a 2023-as programban

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.09.02. 15:01
null
A kick-box is bekerült a 2023-as Európa Játékokok programjába (Fotó: AFP)
A kick-box felkerült a 2023-as krakkói Európa Játékok programjára.

 

A magyar szövetség elnöke, Galambos Péter nagy sikernek nevezte, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) teljes jogú elismerése után a sportág bemutatkozhat a rangos európai eseményen, és meglátása szerint jó esély van magyar versenyzők részvételére is.

A négyévenként sorra kerülő multisport-eseményen a kick-boxban 128 induló mérheti majd össze tudását három szakágban: full-contactban és pointfightingban nemenként három súlycsoportban avatnak bajnokot, míg light-contactban két-két férfi és női súlycsoportban rendeznek küzdelmeket.

Galambos hozzátette, az Európa Játékok programjába kerülés jelentőségében vetekszik a NOB-elismeréssel, hiszen Krakkóban teljes valójában megmutathatja magát a sportág egy ötkarikás sporteseményen. Az elnök emlékeztetett, hogy jövőre a világjátékokon, 2023-ban pedig a küzdősport világjátékokon is szerepel majd sportáguk.

Legfrissebb hírek

Nyolc magyar arany született a sporttörténelmi budapesti kick-box világkupán

Egyéb egyéni
5 órája

Kick-box: két nap után 27 aranyéremnél tartanak a magyarok a budapesti világkupán

Egyéb egyéni
2025.06.14. 21:55

Magyar csapatezüsttel kezdődött a budapesti kick-box világkupa

Egyéb egyéni
2025.06.13. 20:34

Több mint 3000 kick-boxos küzd meg egymással a BOK-csarnokban

Egyéb egyéni
2025.06.10. 14:28

Világjátékok: Busa Andrea bekerülne a sportolói bizottságba

Egyéb egyéni
2025.05.23. 12:28

Dorner Réka két aranyérmet nyert a kick-boxosok törökországi világkupáján

Egyéb egyéni
2025.05.19. 14:24

Tíz aranyat nyertek a magyar kick-boxosok Bulgáriában

Egyéb egyéni
2025.02.25. 11:40

Négy magyar arany a kick-box Európa-kupán

Egyéb egyéni
2025.02.04. 10:57
Ezek is érdekelhetik