Asztalitenisz: mentővel vitték kórházba a Nemzet Sportolóját

2021.09.27. 10:32
null
Jónyer reméli, kedden már hazaengedik (Fotó: Török Attila)
A Bors beszámolója szerint a hétvégét kórházban kellett töltenie az 1975-ben máig utolsó magyarként férfi egyéni asztalitenisz világbajnoki címet szerző Jónyer Istvánnak, miután túlhajtotta magát, és mentővel szállították a Honvéd Kórházba.

Jónyer István világbajnok asztaliteniszező péntek délelőtt az olimpiai bajnok párbajtőrvívó Nagy Tímea társaságában vidékre utazott a Halhatatlan Sportolók Társaságának egyik programjára. Fehérgyarmaton jártak, gyerekekkel találkoztak, élménybeszámoló is tarkította az eseményt.

„Még pingpongoztam is, az égvilágon semmi bajom nem volt, még csak fáradtságot sem éreztem” – mondta a napilapnak a Nemzet Sportolója, aki a program végeztével visszaindult Budapestre.

A fővárosban egy baráti összejövetelre volt hivatalos többek között Növényi Norbert olimpiai bajnok és Bárdosi Sándor olimpiai ezüstérmes birkózók társaságában, ám itt már elkezdett vele forogni a világ.

„Kimentem a levegőre, de mire kiértem, már le kellett ülnöm, a fülem is zúgott, a szédülés is fokozódott. Mentő érkezett, és a Honvéd Kórházba hoztak” – elevenítette fel Jónyer, aki azóta számtalan vizsgálaton átesett, és mind negatív eredménnyel zárult.

Jónyer a lapnak elmondta, abban bízik, hogy kedden már hazaengedik az egészségügyi intézményből.

A teljes cikk ide kattintva olvasható.

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz-vb: női csapatunk bravúros győzelemmel továbbjutott a csoportból

Egyéb egyéni
2026.05.01. 17:16

Asztalitenisz-vb: férficsapatunk Puerto Ricót legyőzve továbbjutott a csoportjából

Egyéb egyéni
2026.04.30. 22:58

Asztalitenisz Extraliga: a Szerva ASE a férfi négyes döntő negyedik csapata

Egyéb egyéni
2026.04.30. 16:48

Asztalitenisz csapat-vb: női válogatottunk papírforma-vereséget szenvedett Szingapúrtól

Egyéb egyéni
2026.04.30. 15:06

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
2026.04.30. 00:15

Asztalitenisz: egy sima és egy játék nélküli győzelem a csapat-vb nyitó napján

Egyéb egyéni
2026.04.28. 22:45

Londonban a dicső múlt találkozik a jövő csapatával – kezdődik az asztalitenisz-vb

Egyéb egyéni
2026.04.28. 10:11

Asztalitenisz: Póta Georgina nélkül, meglepetésekben bízva várja csapatunk a vb-t

Egyéb egyéni
2026.04.23. 14:27
Ezek is érdekelhetik