Sportlövészet: Pekler Zalán negyedik lett az eszéki vk-versenyen

2021.06.24. 13:37
Pekler Zalán bejutott a döntőbe, majd a negyedik helyen végzett férfi légpuskában az Eszéken zajló sportlövő világkupaversenyen – írja az MTI.

A tokiói olimpiára készülő komáromi sportoló – a nemzetközi szövetség honlapja szerint – nagyszerűen szerepelt az alapversenyben, a 60 lövést kiemelkedő, 631.5 körös eredménnyel a második helyen zárta. A fináléban egészen a 19. sorozatig kiegyensúlyozottan teljesített, 18 lövés után a második helyen állt, aztán azonban nagyot hibázott, 9.1 kört lőtt csak, így visszacsúszott a negyedik helyre, s a következő lövéssel sem tudott előzni, így 20 kísérlet után, 207 körös produkcióval esett ki.

A horvát városban mind a négy magyar tokiói induló szerepel, így a másik férfi puskás, Péni István is, aki ugyanitt néhány hete megvédte Európa-bajnoki címét a 10 méteres számban. Ezúttal viszont visszafogottabban teljesített és 625.8 körrel a 15. pozícióban zárt a 69 induló között.

A csütörtöki nyitónapon a másik két tokiói utazó is érdekelt, sőt, Mészáros Eszter délelőtt a hetedik legjobb eredménnyel (628.3 kör) bejutott a női légpuska 14 órakor kezdődő fináléjába. A női puskások között az Eb-döntős Dénes Eszter (627.6 kör) kilencedik helyével éppen lemaradt a nyolcas fináléról.

Major Veronika 13.15-kor kezdi meg szereplését női légpisztolyban.

Legfrissebb hírek

A sportlövő Péni István Európa-rekorddal lett ezüstérmes a kínai vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.07.26. 12:26

Sike József aranyérmes az 50 méteres 40 vegyes számban a mozgócéllövő-vb-n

Egyéb egyéni
2026.07.25. 17:24

Sike József ötödik lett a mozgócéllövő-vb-n

Egyéb egyéni
2026.07.24. 21:37

Mozgócéllövő-vb: negyedik a magyar férficsapat a 40 vegyes számban

Egyéb egyéni
2026.07.22. 14:30

Sportlövő vk: Péni István hatodik lett légpuskában

Egyéb egyéni
2026.07.22. 14:13

Sportlövő-vk: Dénes Eszter és Péni István ötödik lett Münchenben

Egyéb egyéni
2026.05.30. 18:35

Európa-bajnok a női csapat standard pisztolyban

Egyéb egyéni
2026.05.11. 19:09

Nyolcadik lett a férfi csapat a puska összetett trióban a sportlövő Eb-n

Egyéb egyéni
2026.05.11. 13:45