NOB: Lukasenka fiát nem ismerik el bizottsági elnöknek

K. Zs.K. Zs.
2021.03.08. 21:49
null
Az olimpiai lobogó 2020. március 8-án Lausanne-ban (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nem ismeri el a Fehérorosz Olimpiai Bizottság elnökének a nemrég megválasztott Viktar Lukasenkát, az államfő Aljakszandr Lukasenka fiát – adta hírül az MTI.

 

Az új vezető 2019 óta az első alelnök tisztét látta el a szervezetben, amelynek élén február 26-án váltotta a posztot 1997 óta betöltő édesapját. A döntést a NOB végrehajtó bizottsága hétfői online ülésén nem ismerte el.

A NOB még decemberben szankciókat vezetett be Lukasenkáék ellen, mindkettőjüket eltiltva a tokiói olimpiától, mivel a világszervezet szerint a vezetőség nem védte meg kellőképpen a fehérorosz sportolókat a politikai diszkriminációtól.

Fehéroroszországban az augusztus 9-i elnökválasztás óta tart a belpolitikai válság. Több mint 30 ezer tüntetőt, köztük sportolókat tartóztattak le, a tömegtüntetések brutális leverése halálos áldozatokat is követelt.

Ősszel több mint 1500 fehérorosz sportoló nyílt levélben követelte a békés tüntetők elleni erőszakos fellépések végét és egy tisztességes elnökválasztás megtartását.

(MTI)

Legfrissebb hírek

A World Skate feloldotta az oroszokra és fehéroroszokra vonatkozó korlátozásokat

Egyéb egyéni
2026.08.09. 14:25

Nemzeti szimbólumok nélkül indulhatnak az oroszok és a fehéroroszok a ritmikus gimnasztika vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.08. 16:57

IIHF: az orosz hoki továbbra sem térhet vissza

Jégkorong
2026.07.30. 18:56

Az ukránok élesen bírálják az IHF döntését, mely visszaengedné az orosz és fehérorosz csapatokat a nemzetközi porondra

Kézilabda
2026.07.17. 09:38

Az orosz és fehérorosz kézilabdázók is visszatérhetnek a nemzetközi porondra

Kézilabda
2026.07.16. 13:08

World Sailing: az orosz junior vitorlázók visszatérhetnek

Egyéb egyéni
2026.06.10. 13:06

Férfi kézilabda-vb: a fehéroroszok is szabadkártyát kértek

Kézilabda
2026.05.20. 22:36

Újra használhatják zászlójukat és himnuszukat az orosz tornászok

Torna
2026.05.18. 13:12