Aranyemberek – Kovács Erika jegyzete

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2021.02.04. 23:16

Sokszor elmesélte, hogyan kezdődött: egy testnevelő tanár szúrta ki, milyen ügyesen mozog a rozsdás szőnyegporolón. Aztán a pedagógus becsöngetett hozzájuk, s amikor arra kérte a négy és fél éves kisfiút, hogy bukfencezzen, megtette. Az újabb és újabb feladatokat is egymás után teljesítette, ám amikor a tanár azt mondta, menjen le hídba, kirohant a család nappalijából.

Be a szobájába, és zokogni kezdett. Majd résnyire nyitotta az ajtót, és fülelt, szülei vajon miről beszélgetnek a tanárral.

És sírt még két hétig – ám a szülők kitartóak voltak, minden egyes nap elvitték Krisztiánt a tornaterembe.

Aztán a harmadik héten eltűntek a könnyek, felváltotta őket a mosoly, pedig Berki Krisztián még akkor sem igen tudta, mi az a tornasport, hová került, de tetszett neki a sok, akkor még ismeretlen szer, barátokra is talált hamar, no meg nem sokkal később olyan ember állt mellette, aki soha, egyetlen pillanatra sem engedte el a kezét.

A legnehezebb időszakokban sem.

Soha.

Az a kézfogás hozta magával, hogy nemcsak Berki Krisztián ismerte meg idővel a tornasportot, a tornatermet, hanem évekkel később mi is megismerhettük a bajnokot.

Az edzőt, aki 1992-ben megfogta a kis Krisztián kezét, Kovács Istvánnak hívják.

Ketten járták végig az utat, ketten, együtt, egymás kezét fogva értek fel a csúcsra – többször is.
És ketten, együtt huppantak többször is a mélybe. Mert ha Krisztiánnak fájt a válla, az fájt az edzőnek is.

Ha Krisztián szenvedett, Kovács István is szenvedett.

Bár mindvégig megmaradt az edző és tanítvány kapcsolat, idővel különös színezetet, nemesebb érzéseket kapott – Krisztián második apjaként tekintett mesterére, ő pedig fogadott fiának érezte a fiút.

Meggyőződésem, hogy ezért, ennek köszönhetően (is) szólt Krisztián tiszteletére világversenyen tízszer a magyar himnusz.

Sohasem hitték magukról, hogy többek, jobbak másoknál – a legnagyobb sikerek után sem.

Nem voltak sztárallűrök, nagyképű nyilatkozatok, csak alázatos és kemény munka, mindig szerény és rendszerint mosolygós, kedves megnyilvánulások.

Mindvégig emberek maradtak.

Tényleg azok.

Aranyemberek.

 

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Tízéves az M4 Sport – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
6 órája

Geometria – Somogyi Zsolt jegyzete

Európa-konferencialiga
2025.07.16. 22:42

A hatszoros a hétszeresnél – Bodnár Zalán jegyzete

Olasz labdarúgás
2025.07.15. 23:12

Ha a fej nem marad hideg… – Bobory Balázs jegyzete

Klub-vb
2025.07.14. 22:29

A nagy kettős – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
2025.07.13. 23:25

Wenger és henger – Deák Zsigmond jegyzete

Klub-vb
2025.07.13. 08:41

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2025.07.11. 23:30

Nyomás nélkül – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
2025.07.11. 06:33
Ezek is érdekelhetik