Kék és sárga – Malonyai Péter jegyzete

Elképzelni sem tudom, hogyan jutottak el éppen Mezőkövesdre a limassoli Apollon megfigyelői, persze honnan is tudnám, hiszen nem vagyok otthon az európai játékosmegfigyelés (púderrel: scouting) hétköznapjaiban. Azt már jobban fogom, hogy ott járva szemet szúrt nekik Szalai Attila, ha kifejezetten miatta mentek oda, akkor is, legfeljebb magasabb szinten, értve alatta, hogy megérte az útiköltséget (is).

Az ifjú hátvéd 2017-ben mutatkozott be a Kövesdben, két évvel később már vitték Ciprusra, nyolcszoros válogatottnak mondhatja magát. Védőként futballozik magabiztosan, miközben akikkel pályára lépett Marco Rossinál, rutinosabb, jegyzettebb futballistának mondhatják magukat. És mégis: nézve a meccseket, egy pillanatig sem aggódtam, hogy gond lesz, ha mentenie, passzolnia kell, ne kérdezzék, miért, nekem ez jött át a képernyőről.

Miután Ausztriában töltötte az inaséveit, négy esztendeje van csak a szemünk előtt, s most jön az újabb lépcsőfok: minden bizonnyal szerződteti az isztambuli Fenerbahce. A klubot aligha kell külön bemutatni, fennállásának 114 esztendeje alatt Európa minden zugában megismerték, s Törökországról lévén szó, azt mondani sem kell, hogy a drukkerek rajongása, elfogultsága, sőt elvakultsága nem mérhető hétköznapi mércével.

Mondhatni, hogy villámkarrier Szalai Attiláé, ám a kifejezés roppant csalóka, hiszen alapvetően az időről szól, nincs benne, hogy az ifjú mennyit tett azért, hogy eddig eljusson. Ha munkáról, elszántságról, akaratról beszélek, csak a szokásos frázisokat sorolom, ami mögöttük van, tehát a lényeget csak ő tudná megfogalmazni. De még ez sem lenne hiteles és teljes, mert hétköznapokról van szó, szomorúbb és vidámabb reggelekről, estékről, érzésekről, kételyekről, amelyeket nehéz szavakba önteni, meg aztán a kívülállónak semmi köze hozzájuk.

Idáig elérve veszem észre, hogy Szalairól szólva szinte ugyanarról beszélek, mint korábban Szoboszlai Dominik esetében. A párhuzam nem véletlen, az pedig külön öröm, hogy egy 23 és egy 20 esztendős magyar ifjúról van szó, akik alapemberei a válogatottnak, s egyre feljebb jutnak Európában is. Ez is hozadéka annak, hogy a magyar futball az eredményeivel hívta fel magára a figyelmet, s jó, ha tudjuk, hogy játékosaink egyéni boldogulása is mérce.

Nem az én dolgom, hogy útravalóval szolgáljak Szalai Attilának, én csak arra biztatom, hogy higgyen a színekben: a Fener éppen úgy kékben és a sárgában futballozik, mint a Mezőkövesd.